Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. június 2. Anita, Kármen
Veszprém
15°C
2024. június 2. Anita, Kármen
Veszprém
15°C

Elkezdődött a Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál

2023. május 16. 14:21
A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásával kezdődött el az egyhetes programsorozat hétfőn az Agórában.

Az előadás előtt Vándorfi László, a fesztivál főszervezője arra biztatta a közönséget, hogy a hét kínálatából bátran válogassanak, hiszen sok felemelő, szórakoztató, akár cirkuszszínházi produkciót is láthatnak. 

Horváth Csaba, Porga Gyula, Vándorfi LászlóHorváth Csaba, Porga Gyula, Vándorfi László

Horváth Csaba művészeti igazgató felidézte, hogy huszonöt évvel ezelőtt, az első alkalommal megrendezett fesztiválon koreográfusként és táncosként is részt vett, a szakmai zsűri akkor a legjobb férfi táncos díjával jutalmazta. Ami az idei évet illeti: Horváth szerint izgalmas, innovatív, nemzetközi felhozatallal várják a nézőket, nemcsak esztétikailag kielégítő, hanem gondolatébresztő előadásokkal. Az idei válogatással azt is szeretnék megcáfolni, hogy a kortárs tánc réteg műfaj. 

A szervezőket méltatta Porga Gyula polgármester, aki hangsúlyozta: az Európa Kulturális Fővárosa programban a hagyományokra építve igyekeztek megújítani a város kulturális életeté. Mint mondta, Vándorfi László járatlan utat taposott ki, amikor negyed évszázaddal ezelőtt életre hívta A Tánc Fesztiválját, és azóta nemcsak kijárta a fesztiválszervezés iskoláját, de mára tananyaggá is vált. 

A vasárnapig tartó programsorozat versenydarabjait szakmai zsűri értékeli: Pongor Ildikó, Fuchs Lívia, Zsótér Sándor, Kerekes Blanka, M. Tóth Géza és Hegyeshalmi László. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Az alsóörsi strandon is kedvezményt ér a Veszprém-kártya Az alsóörsi strandon is kedvezményt ér a Veszprém-kártya Az alsóörsi strand is csatlakozott azon szolgáltatók köréhez, akik kedvezményt biztosítanak a Veszprém-kártya tulajdonosoknak. tegnap 11:23 Pető Tamás: Nem csukom be magam mögött ezt az ajtót! Practical VSC Pető Tamás: Nem csukom be magam mögött ezt az ajtót! Véget ért egy utazás, új fejezet kezdődött a veszprémi labdarúgásban – részletes tudósítás az NB III-ban idén bronzérmet szerző Practical VSC csütörtök esti évzárójáról. 2024. május 31. 8:52 Megreformált hagyomány Megreformált hagyomány Régi tradíciókat, családi örökségeket visznek tovább frissen és újszerűen: véletlenszerűen alakult így, mégis közös nevezője ez a Life & Style magazin több interjúalanyának is, melynek nyári száma már online és nyomtatott formában is elérhető. 2024. május 30. 23:00 Pető Tamást megkeresték Újpestről, Gunther Zsolt a Practical VSC új vezetőedzője Practical VSC Pető Tamást megkeresték Újpestről, Gunther Zsolt a Practical VSC új vezetőedzője A Practical VSC vezetőedzői pozíciójából hat év után búcsúzó Pető Tamás alázatos munkásságát Veszprém polgármestere, Porga Gyula Pro Meritis-díjjal ismerte el – mindemellett több, a klub jövőjét befolyásoló információ is elhangzott a futballcsapat csütörtök esti évzáró bankettjén. 2024. május 30. 18:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.