Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Hivatalosan is átadták Várpalotán az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat központját

2008. június 27. 14:15
Korábban a szervezetet nevelési Tanácsadónak hívták, de az elmúlt öt év alatt régi helyüket kinőtték, az új vezetőnek: Ignácz Adriennek köszönhetően, új komplex szolgáltatással Veszprém megye egyik legmodernebb intézményét hozták létre. Ősztől konduktort is alkalmaznak, aki a Pető Intézet módszertanát honosítja meg. Német Árpád polgármester a következőket mondta: örömmel és büszkén állok önök előtt, mert amit itt ma láthatunk az a város egyik új büszkesége, újabb szolgáltatás az oktatás területén és mindez XXI. századi, európai színvonalon, városunk támogatja az intenzív ötleteket. Az ünnepségen megjelentek a térség oktatási intézményeinek vezetői is.

Az új intézmény a Bán Aladár általános iskola földszintjén került kialakításra, de teljesen szeparáltan az alapfokú oktatási intézménytől. A több mint 200 négyzetméter alapterületen kialakított szakszolgálatban nyolc foglalkoztatót, egy hatalmas tornaszobát és egy szakmai könyvtár szobát is megtalálunk. Ignácz Adrienn intézményvezető köszöntőjében megköszönte a város vezetőinek, hogy törekvéseiket támogatták, s mindehhez a szükséges pénzt is biztosította Várpalota városa. Az sem utolsó szempont, hogy a további működésüket is kiemelten támogatja az önkormányzat – fogalmazott Ignácz Adrienn.

A helyi kivitelezőkkel is példa értékű  volt az együttműködés – fogalmazott Cseszneki Viktor a Városi Kincstár képviseletében. Az Inda Bt. ügyvezetője, Szauer János ügyvezető így fogalmazott: a kivitelezés során az apróbb módosításokra is odafigyeltünk, úgy érzem nagyon szép referenciamunkát végeztünk.

Az intézményben jelenleg négy logopédus, egy pszichológus, egy gyógypedagógus, kettő fejlesztő pedagógus és egy óvodai gyógytestnevelő – mondta Ignnácz Adrienn a mediterrán stílusban berendezett szobájában. Szeptembertől még egy gyógypedagógust és egy konduktort (gyógytestnevelőt) tudunk alkalmazni. Így válik teljessé és komplexé intézményünk szolgáltatása. Ez utóbbi azért is fontos, mert a konduktorral a 0 és 3 éves közti gyermekekkel fog foglalkozni a szakember, akik a szülés közben sérültek meg, természetesen együtt a szülők bevonásával – fogalmazott az intézmény vezetője.

Beke G. László
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. tegnap 8:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.