Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Javult a komfortérzet

2012. március 8. 12:54
Sokan voltak kíváncsiak az újonnan megnyíló Penny üzletre a Dózsavárosban csütörtök reggel. Egy hat éve megszületett elképzelés vált valóra a helyiek nagy örömére.

A dózsavárosiak több éves álma vált valóra azzal, hogy új üzlet nyílt a városrészben - hangsúlyozta Porga Gyula csütörtökön reggel az ország 190. Penny Marketjének ümnnepélyes megnyitója alkalmából, hozzátéve, az itt élők komfortérzete jelentősen javul ezáltal, nem kell a város különböző pontjaira utazni bevásárolni.

- 2006 szeptemberében kezdtünk el közösen gondolkodni azon, milyen célokat kell felállítani a Dózsa téren - jegyezte meg Mihalovics Péter önkormányzati képviselő. Hozzátette, akár könyvet is ki lehetne adni arról, mennyi mindent éltek át közösen a végeredményig. - Ha soha nem adjuk fel, mindanyiunk számára valósággá válnak azok a célok, amelyek álomnak tűnnek a kezdeti időszakban - húzta alá a képviselő.

Új elrendezéssel találkozhatnak azok, akik meglátogatják az üzletet, a cég elképzelése szerint ezzel meglágyítják a diszkon jellegű vásárlást - fogalmazott érdeklődésünkre Szabados Árpád. A Penny Market Kft. nyugat-magyarországi régiójának értékesítési vezetője elmondta, március 19-én két hétre bezárják az Aradi vértanúk utcai üzletüket, hogy új, komfortosabb üzletet alakítsanak ki.

- Az új üzlet egyfajta húsvéti ajándék nekünk - fogalmazott az egyik vásárló.


 

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.