A nap zenésze – Magyar Császári Pillanatművek

Szerző: Horák János | Fotós: Kovács Bálint | 2012. július 06. 08:53 | 0 hozzászólás

Budapestről érkezett a Magyar Császári Pillanatművek az Utcazene Fesztiválra. Császári Gergellyel (Csaszi) és Veres Idával, a zenekar két tagjával beszélgettünk.

– Hogyan jött az ötlet, hogy fellépjetek az Utcazene fesztiválon?

Csaszi: – Tavaly jártam itt először fesztiválozóként, arra emlékszem, hogy jól éreztem magam, és mire észbe kaptam, már beszippantott a vidám utcazenész társaság.

Ida: – Az utolsó napon adtuk be a jelentkezést, gondoltuk, hogy „miért ne?”.

– Mindig abban a felállásban zenéltek, amit most láthatunk?

Csaszi: – Nem. A Pillanatműveknek az a különlegessége, hogy nincs állandó felállása. Van egy zenészekből álló baráti társaság, amolyan állandó vendégzenészek.

Ida: – Azt hiszem, én már állandó tagnak számítok! Egyébként a fesztiválon is minden napra különböző műsorral készülünk.

– Mi a zenekarnak története?

Csaszi: – Kezdetben amolyan szóló produkcióként indult a dolog, ahol mindig más volt a szólista. Havonta tartottam klubesteket, ahol mindig másik barátommal zenéltem együtt. Előző zenekarom, az Erik Sumo Band „lefagyasztása” után a felszabaduló energiáimat fektettem bele, addig szórakozásként ment, ekkorra viszont volt igény, hogy csináljuk „rendesen”.

– A számokat ki írja?

Ida: – A saját számaink szövegét és zenéjét a Csaszi írja, és folyamatosan dolgozunk fel a kedvenceinktől.

– Mit fogtok megnézni?

Csaszi: – Igyekszünk a legtöbbet elcsípni a többi utcazenésztől. Járunk körbe, és élvezzük a hangulatot. Láttam, hogy ma játszik a Frenk, a Mojo workings, a 30Y és a Kiscsillag, valamint az Infusion Trió, ezekbe megpróbálunk belenézni, de ki tudja addigra mi lesz….:-)
 

Cikkeink szabadon átvehetők a forrás (vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Légy te az első!

Új hozzászólás

Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfogadom a vehir.hu szabályzatát.