Augusztus 1-jén országos körútjának negyedik állomására, Veszprémbe érkezett a Vöröskereszt újonnan kinevezett országos főigazgatója, Kardos István, akit elkísért a szervezet elnöke, Habsburg György is.
A vendégeket a Vöröskereszt veszprémi irodájában dr. Buzási István megyei elnök, valamint Dobos Ágnes megyei igazgató köszöntötte.

Dobos Ágnes, dr. Buzási István, Habsburg György és Kardos István
Az információs látogatás céljáról Kardos István elmondta, szeretné, ha valamennyi megyét megismerhetné, különös tekintettel arra, miként is folyik ott az önkéntes tevékenység, a támogatók hogyan tudják a leghatékonyabban eljuttatni adományaikat, s a véradás mennyire sikeres.
Habsburg György utalt Veszprém megye 2010-es példaértékű összefogására, amikor a Vöröskereszt aktivistái maximális szinten tettek tanúbizonyságot elhivatottságukról.
Dr. Buzási István megyei elnök a nyugdíjasok és a fiatalok szerepét hangsúlyozta a vöröskeresztes tevékenységben. Szerinte az aktív munkából kikerülőknek nagy szükségük van arra, hogy érezzék: igényt tart rájuk a társadalom. Erre pedig a Vöröskereszt kiváló fórum – mondotta.
Dobos Ágnes megyei igazgató az ifjúsági munkát emelte ki. Az ifjúsági vöröskeresztesek már idén is szép eredményekkel mutatkoztak be egy zánkai megmérettetésen.
A fővárosi küldöttség a nap folyamán felkereste Taliándörögdöt és Kapolcsot is.
Zatkalik András