Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla
további cikkek
Orbán Viktor: új gazdaságpolitikára van szükség Orbán Viktor: új gazdaságpolitikára van szükség A jövőben új gazdaságpolitikára és új gazdasági megoldásokra is szükség lesz, ha gazdasági sikereket akarunk elérni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt. tegnap 14:57 Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Elindult az Állatvédelmi Témahét – Több mint 300 ezer gyermek csatlakozott a programhoz Hétfőn kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett Állatvédelmi Témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott. tegnap 10:20 Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson közélet Az Osztrák Szabadságpárt győzött a parlamenti választáson A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) áll győzelemre a vasárnap Ausztriában tartott parlamenti választáson a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint. A párt főtitkára történelminek nevezte az eredményt. tegnap 8:40 Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat Veszprémi Szakképzési Centrum Rekordérdeklődés mellett zajlott az V. Szakmaszombat A Veszprémi Szakképzési Centrum (VSZC) által szervezett V. Szakmaszombat idén is hatalmas sikert aratott, hiszen a szeptember 28-án megrendezett eseményen több mint 1500 látogató fordult meg. A pályaválasztási nyílt napnak immár hagyományosan a Veszprémi SZC Jendrassik–Venesz Technikum adott otthont, ahol a térség hét szakképző intézménye mutatta be teljes képzési palettáját. 2024. szeptember 29. 13:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.