Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla
további cikkek
20250813_060444
20250813_060444
20250813_060444
Egy kedves gesztus a veszprémieknek a „denevérlánytól” A város több pontján is feltűntek olyan dobozok, amikben rövid és kedves üzeneteket vannak papírcetlikre írva. A lélekemelő gerillaakcióhoz az ismeretlen ötletgazda, aki batgirl-ként, azaz denevérlányként írta alá a dobozt csak annyit fűzött hozzá: „Vegyél egy üzenetet és legyen szép napod!” ma 8:41
Nitrogenmuvek_2
Nitrogenmuvek_2
Nitrogenmuvek_2
Fejér Vármegyei Kormányhivatal: súlyos hiányosságok miatt nem indulhat el a pétfürdői Nitrogénművek termelése A Nitrogénművek Zrt. pétfürdői ammóniaüzemében a csővezetékek leromlott állapota miatt a műszaki biztonsági hatóság az üzem újraindulását megtiltotta addig, amíg a hibákat el nem hárítják és a szükséges hatósági vizsgálatok a csővezetékek üzembiztos állapotát nem igazolják - tájékoztatta a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispáni kabinetje kedden az MTI-t. tegnap 11:40
kovacsaron-17
kovacsaron-17
kovacsaron-17
„Lépni kell, mert úgy meg fog változni Veszprém karaktere, hogy rá sem ismerünk!” A tavalyi évtől már fenntarthatósági tanácsnoka is van Veszprémnek, aki nem kisebb feladatot kapott a nyakába, mint hogy találja meg azokat a megoldásokat, amelyek egyszerre költséghatékonyak, mégis látványosak és hosszabb távon is működőképesek a város környezetének megóvásában. Ehhez viszont némely esetben évszázados trendekkel kell szakítani és száznyolcvan fokos fordulatot venni a szemléletben. Ezekről is beszélgettünk Kovács Áronnal. tegnap 22:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.