„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.
Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.
A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…
Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János. A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!
