Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla
további cikkek
1O4A2796
1O4A2796
1O4A2796
Sárközi Ákos hatfogásos Michelin-csillagos vacsorával érkezik a Malomkert Sörházba Május veszprémi gasztrodurranása lesz az az exkluzív vacsora, amivel a Malomkert Sörház készül. A Michelin-csillagos Sárközi Ákos helyi kollégájával, a Malomkert séfjével, Holczer Lászlóval egy hatfogásos vacsorával készül. A menüsor pontos tételeit ugyan nem árulták el, de így is sok mindenre fény derült a vacsorával kapcsolatban, amikor szerdán a népszerű séf Veszprémbe látogatott. ma 23:30
polish-armed-forces-soldiers-raise-the-nato-flag-during-9ac08b
polish-armed-forces-soldiers-raise-the-nato-flag-during-9ac08b
polish-armed-forces-soldiers-raise-the-nato-flag-during-9ac08b
A NATO teljes erejével válaszolna, ha megtámadnák az egyik tagállamot A NATO "teljes erejével" válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten. ma 15:15
1O4A2867
1O4A2867
1O4A2867
Megérkeztek a gólyáink Újabb jelét adta a természet, hogy beköszöntött a tavasz: Veszprémbe visszatértek a gólyák. ma 15:15
869F0B9B-9F12-4929-B98E-F07BA323390E (1)
869F0B9B-9F12-4929-B98E-F07BA323390E (1)
869F0B9B-9F12-4929-B98E-F07BA323390E (1)
Az egységben van a gazdaság ereje Nem lett kevesebb a vállalkozásokra nehezedő problémákból, de az idei kilátások már bíztatóak. Viszont sok dolog így is külső tényezőktől függ, ezért továbbra is érvényes, hogy a cégek, az önkormányzatok és a felsőoktatási intézmények összetartása jelenleg a legfontosabb a hazai gazdaság szempontjából. Többek közt erről is szó volt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém vármegyei szervezetének vállalkozói fórumán, amit kedden délelőtt tartottak. ma 15:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.