Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megemlékezés az Életfájánál

2008. október 23. 20:32
Az 1956-ban történtek meghatározzák a magyar történelmet, a hősökre való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Mégis vannak még helyek, ahol nem tartanak semmilyen megemlékezést. Szerencsére egyre kevesebb ezek száma, ettől az évtől pedig Kádárta neve sem szerepel már a listán. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom


Idén első alkalommal ugyanis, megemlékezést tartottak a forradalom emléknapján. A helyszín az idén augusztusban avatott Emlékfánál kialakított park, ahol szép számmal gyűltek össze idősek és fiatalok. A műsort a Himnusz és a Szózat foglalta keretbe, a magyar ünnepi hagyományoknak megfelelően. A beszédet Porga Gyula, veszprémi alpolgármester tartotta. Felhívta a figyelmet az ’56-os forradalom máig tartó hatására, a magyar szabadság vágy erejére, amely képes volt történelmet írni valamint a nyugati népek megkérdőjelezhető hozzáállására a forradalomhoz. Emellett elmondta, hogy mekkora megtiszteltetésként élte meg, hogy ő lehetett Kádárta történelmében az első, aki beszédet tartott ’56 alkalmából.



A beszédet Bartal Klári 1956 című verse követte, amit kádártai nevelőszülőnél élő gyerekek tolmácsoltak nekünk.
„Szállt, szállt a Himnusz. A trikolór lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart…”
A lelkeket borzoló sorok után Tavas Vilmos, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke szólt néhány szót, mely az „56 szelleme él és elpusztíthatatlan” gondolat körül összpontosult. Ezt követően az alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg az emlékművet, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit. A műsor után Tavas Vilmos még elmondta, hogy az idei egy „teszt ünnepség” volt, jövőre már fáklyás felvonulást is szerveznek.


Tiger Szabolcs
további cikkek
Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé közélet Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. ma 9:40 A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető közélet A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. ma 9:30 Többletből hiányba fordult a Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege közélet Többletből hiányba fordult a Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt – derül ki Szabó Péter meteorológus legfrissebb elemzéséből, amely a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon jelent meg kedden. ma 8:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.