Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Megemlékezés az Életfájánál

2008. október 23. 20:32
Az 1956-ban történtek meghatározzák a magyar történelmet, a hősökre való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Mégis vannak még helyek, ahol nem tartanak semmilyen megemlékezést. Szerencsére egyre kevesebb ezek száma, ettől az évtől pedig Kádárta neve sem szerepel már a listán.


Idén első alkalommal ugyanis, megemlékezést tartottak a forradalom emléknapján. A helyszín az idén augusztusban avatott Emlékfánál kialakított park, ahol szép számmal gyűltek össze idősek és fiatalok. A műsort a Himnusz és a Szózat foglalta keretbe, a magyar ünnepi hagyományoknak megfelelően. A beszédet Porga Gyula, veszprémi alpolgármester tartotta. Felhívta a figyelmet az ’56-os forradalom máig tartó hatására, a magyar szabadság vágy erejére, amely képes volt történelmet írni valamint a nyugati népek megkérdőjelezhető hozzáállására a forradalomhoz. Emellett elmondta, hogy mekkora megtiszteltetésként élte meg, hogy ő lehetett Kádárta történelmében az első, aki beszédet tartott ’56 alkalmából.



A beszédet Bartal Klári 1956 című verse követte, amit kádártai nevelőszülőnél élő gyerekek tolmácsoltak nekünk.
„Szállt, szállt a Himnusz. A trikolór lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart.
S hogy megindultak keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart…”
A lelkeket borzoló sorok után Tavas Vilmos, a Közösség Kádártáért Egyesület elnöke szólt néhány szót, mely az „56 szelleme él és elpusztíthatatlan” gondolat körül összpontosult. Ezt követően az alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg az emlékművet, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit. A műsor után Tavas Vilmos még elmondta, hogy az idei egy „teszt ünnepség” volt, jövőre már fáklyás felvonulást is szerveznek.


Tiger Szabolcs
további cikkek
Szintet lép a Controlsoft gazdaság Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. tegnap 14:41 Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. tegnap 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.