Bakody József 1938. május 2-án született Pápán. Kanyargós út vezetett színésszé válásáig, szinte a véletlennek köszönheti pályafutását. Barátai hívták fel a figyelmét a Veszprémi Petőfi Színház tehetségkutatójára egy sikeres táncdalfesztivál szereplés után. Bakody teljesen felkészületlenül ment el a meghallgatásra, s nem is aratott sikert, de karakán fellépésének köszönhetően végül ösztöndíjjal szerződést ajánlottak neki a színháznál.
Bakody egykori fiatal kezdőből mára a színház egyik legkedveltebb figurája lett, s ezzel együtt a társulatban legrégebben játszó színész. 1962-től 1990-ig hűséges tagja volt a színháznak, majd tíz évig Egerben játszott a Gárdonyi Géza Színházban, négy évet töltött Székesfehérváron, a 2000-es években pedig egy-egy szerep erejéig újra és újra visszatér eredeti játszóhelyére. A társulat ötven éves fennállásának évfordulóján 180 szereppel a háta mögött elnyerte az Örökös tag címet. Többek között játszott A kis hercegben, az Indul a bakterházban, a Csókos asszonyban, a Cseresznyéskertben, Shakespeare A makrancos hölgyében, legújabb szerepében Mauricet, az örök színházi szolgát alakítja A Montmartre-i ibolyában.
Egész pályafutását meghatározza a Latinovits Zoltánnal való találkozás, legnagyobb példaképe a színészóriás, máig csak elfogultan tud beszélni róla. Együtt játszott vele a Különc című előadásban, 1972-ben első veszprémi rendezésében Latinovits ráosztotta Bart Ottó főorvos szerepét a Győzelem című darabban, miután úgy jellemezte Bakodyt, mint a színház Chaplinjét.
Bakody igazi epizodista, egész estés főszerepek helyett inkább karaktereket játszik – nem lekicsinylendő ezt, 1992-ben Aase-díjjal jutalmazták, a Gobbi Hilda alapította díjjal, mellyel az "emlékezetes pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplőit" tüntetik ki.
Tehetségét nemcsak a szakma, de a közönség is elismeri, alkatával, szerepformálásaival belopta magát az emberek szívébe, színpadra lépésekor gyakran fogadják nyílt színi tapssal, az utcán járva kalapot emelnek neki. Ő mindezt azonban csak némi humorral, szerénységgel fogadja. Mindig is a nézők éltették, tudja, nélkülük nem lehet színházat csinálni. Ő pedig addig szeretné szolgálni közönségét, ameddig csak bírja.