„Már kisgyermek korom óta rendőr szerettem volna lenni. Tetszett az egyenruha, a rendőrautó. Akkor még csak annyit tudtam, hogy ha baj van, akkor a rendőrséget kell értesíteni. Ma már tudom, hogy ez a munka sokkal összetettebb. Nem is jó szó rá a munka, hivatás a megfelelő. Nem számít, ha az ember szolgálatban vagy azon kívül van, mindig rendőrhöz méltóan kell viselkednie, és ha a szükséges, intézkedni kell.
2006 júniusában szereltem fel a testülethez Veszprém Rendőrkapitányság járőreként. 2008-ban a Veszprém város Jutasi lakótelep körzeti megbízottja lettem, jelenleg is itt teljesítek szolgálatot. Munkám elismeréseként 2011-ben Veszprém város „Év rendőre” címben részesültem.
A munkám legnehezebb része talán számomra, ha egy állampolgárnak kell közölnöm, hogy az egyik hozzátartozója – akár egy balesetben, akár egyéb módon – elhalálozott. Ekkor az ember akaratlanul is együtt érez a hozzátartozóval.
Nincs a hivatásomban egy kiemelendő pillanat, összességében az érzés az, amikor segíthetek egy állampolgáron, akár szabálysértés, akár bűncselekmény áldozatává vált. Ilyenkor az emberek többsége teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, sokat jelent számukra az azonnali segítségnyújtás. Természetesen nincs annál jobb érzés, mint amikor sikerül az elkövetőt „nyakon csípni”, és ezt az áldozat megköszöni.
Úgy vélem, aki a rendőrség soraiba áll, az nem munkát választ, hanem hivatást. Nagyon sok nehézséggel jár, melyről legjobban a család tudna beszélni. Az válassza a rendőri hivatást, aki kihívásra vágyik, folyamatosan meg akarja magát méretni a feladatok sokaságain. Számomra nincs annál nagyobb dolog, mint a közt szolgálni, hiszen erre esküdtem fel.
Meg kell még említenem a kollégák közti összetartást, csapatszellemet, mely nélkülözhetetlen a mindennapokban. Ha az ember egy olyan szituációba keveredik, csak a bajtársára számíthat."
Megtaláltam a számításaimat, úgy érzem, jó hivatást választottam, ha kellene, újra így döntenék.
