Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Diákjárőrök Balatonfüreden

2013. július 9. 9:07 // Forrás: VMRFK
Immár negyedik évben teljesítenek járőrszolgálatot középiskolás diákok a nyári szünidőben Balatonfüreden.

A Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchenyi Ferenc Tagintézményének első, második és harmadik évfolyamos rendészeti fakultációs diákjai – a Balatonfüredi Rendőrkapitányság irányítása mellett ­– 2013. július 1. és 2013. augusztus 19. között diákjárőrként tevékenykednek Balatonfüred frekventált, nagy tömegeket vonzó helyszínein. A három évfolyam 121 fő tanulója egységes formaruhában, hetente 10-12 fős csoportokban teljesít prevenciós jellegű járőrszolgálatot.

A diákjárőr párosok ,,működési körzete” a Kisfaludy strand parkolója, Eszterházy strand parkolója, Tagore-sétány, Zákonyi Ferenc utca, valamint a Füred Kemping területe. Részvételükkel, a Kisfaludy strand bejáratánál külön bűnmegelőzési „mini centrumot” állít fel a Balatonfüredi Rendőrkapitányság.

Hétfőtől vasárnapig, minden nap 12:30 és 18:30 óra között gyalogosan, illetve kerékpárral a látják el feladataikat a diákok a fenti helyszíneken. Különféle prevenciós kiadványok népszerűsítésével, hasznos információkkal, valamint kiemelt figyelemmel és éberséggel segítik mind hazai, mind a külföldi állampolgárok nyaralását, továbbá munkájukkal hozzájárulnak a közbiztonság és a közrend fenntartásához.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.