Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Permetezés miatt gyilkolt

2013. július 15. 20:06 // Forrás: mti
Levelet hagyott hátra a rendőröknek a várpalotai gyilkos. Ebben azt írta: családja egészségét veszélyeztették, ezért támadt szomszédjaira - tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dömölki Zsolt elmondta: a helyszíneléskor találták meg a gyilkos üzenetét. A férfi - aki vadászfegyverrel végzett egy 68 éves nővel és 38 éves segítőjével - azzal indokolta tettét, hogy a szomszédok a növényeit, fáit lepermetezték vegyszerrel, és ezzel családja egészségét is veszélyeztették. A szóvivő azt is elmondta, hogy június végén az 58 éves férfi a permetezésre hivatkozva feljelentést tett a vasárnap megölt szomszédja ellen a várpalotai kapitányságon, ahol rongálás miatt indult eljárás. Kihallgatták akkor egy másik szomszédját is, aki az 58 éves, háromgyermekes családapát kötözködő embernek nevezte. Dömölki Zsolt hozzátette, hogy az eljárásban a későbbi lövöldöző érvényes fegyvertartási engedélye visszavonásának szükségességére utaló körülmény nem merült fel.

Képünk illusztráció

A rendőrség vasárnap arról adott tájékoztatást, hogy reggel fél nyolc előtt lakossági bejelentést kaptak arról, hogy valaki lövöldözik Várpalotán a Krúdy Gyula utcában. Hét óra körül K. Imre több lövést adott le a szomszédos családi házban tartózkodókra.  Mire a rendőrök a helyszínre értek, a mentők egy 68 éves nő és egy 38 éves férfi életéért küzdöttek. A meglőtt férfi a helyszínen meghalt, a nő később a kórházban halt meg.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.