Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnai sumákol a Fidesz szerint

2013. augusztus 15. 14:20 // Forrás: mti
A Fidesz szerint Bajnai Gordon volt kormányfő programjának titkolásával tovább folytatja a "sumákolást", vagyis nem árulja el a magyar családoknak, milyen következményekkel járna jövő évi hatalomra kerülése.

Ezt Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője mondta csütörtökön, Budapesten újságíróknak Bajnai Gordon délelőtt tartott sajtótájékoztatójára reagálva. Ezen a korábbi miniszterelnök a kormány alkalmatlanságának jeleként értékelte, hogy az Európai Unió 15-ből 13 magyar operatív programot nem finanszíroz. Az Együtt-PM vezetője felszólította a kabinetet, hogy állítsa vissza a fejlesztési pénzek elosztásának átláthatóságát. Több kérdést is kapott az MSZP és az Együtt-PM között csütörtökön folytatódó jelöltállítási tárgyalásokról, konkrétumokat azonban nem közölt.

A kormánypárti politikus sumákolásnak nevezte, hogy Bajnai Gordon és a "bukott baloldal" többi szereplője nem tájékoztatja a nyilvánosságot zárt tárgyalásaikról. Miért titkolják közös programjukat? Miért szédítenek jelöltállítással, mandátumegyeztetéssel? - tette fel a kérdést a Fidesz szóvivője, megjegyezve: most azok alkudoznak zárt ajtók mögött, akik egyszer már tönkretették az országot "szélsőséges gazdaságpolitikájukkal".

Hoppál Péter szerint a magyar családok tudni szeretnék, milyen következményekkel járna számukra egy baloldali program megvalósulása.  Hangsúlyozta, a baloldal hallgat arról, hogy az egykulcsos adó megszüntetésével "sokkal több pénzt" venne el a középosztálytól és azt sem árulják el, mennyivel emelkedne a háztartások rezsije, ha az általuk "rezsihazugságnak" nevezett lépések helyett ismét a nagyvállatoknak juttatnának magas profitot.    

A szóvivő szerint az sem világos, Bajnai Gordon mennyi adósságot szeretne az emberek nyakába akasztani, hiszen nem ért egyet azzal, hogy a kormány visszafizette az "IMF-től felvett Bajnai-hitelt".  Aláhúzta továbbá, hogy a baloldal kormányzása alatt nem tett semmit a devizahitelesekért, így valószínűleg a jövőben is inkább a bankokat mentenék.

 Hoppál Péter rákérdezett arra is, Bajnai Gordon elvenné-e a pedagógusoknak szánt 60 százalékos béremelést, valamint gazdaságpolitikájával miként teljesítene a gazdaság. Utóbbiról szólva megjegyezte, míg 2009 augusztusában 7,5 százalékos GDP csökkenést jelentettek be, addig szerdán a gazdasági növekedés beindulását mutatták a statisztikák.  A kormánypárti szóvivő szerint a fentieken túl az is kérdésként fogalmazódik meg a lakosságban, hogy a baloldal szereplői miért "zárnak össze mindig", ha felszínre kerülnek a "maffiabaloldal" ügyei.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. 2024. április 15. 19:20 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben választás 2024 Megvolt a helyezkedés a sakktáblán, nyilvánosak az ellenzék képviselő-jelöltjei Veszprémben Felléptek a politikai színtérre a veszprémi ellenzék képviselőjelöltjei is, miután szerda délután hivatalosan is bejelentették, hogy a város tizenkét egyéni választókerületében kik indulnak. A sakktáblán a helyezkedés lezajlott, a jelöltek közt több régi és néhány új név is szerepel, egy közülük pedig az országos politikából nyergelne át a veszprémi városháza padsorába. 2024. április 11. 9:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.