Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Előválasztásra készül az ellenzék

2013. augusztus 23. 22:17 // Forrás: mti
Bajnai Gordon közvéleménykutatókkal mérettetné fel támogatottságát, Mesterházy Attila a szavazókkal találkozna. Variációk előválasztásra.

Egy rövid kampányt követő közvélemény-kutatás során választatná ki a demokratikus ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét az Együtt-PM. Bajnai Gordon, aki csak saját elképzelésüket ismertette egy sajtótájékoztatón, azt mondta, három fő elemből álló "gyorsító és problémamegoldó csomaggal" érkezett a megbeszélésre.

Az ellenzéki együttműködés minimuma, hogy mind a 106 körzetben egy közös ellenzéki jelölt álljon "Orbán Viktor jelöltjével szemben" - jelentette ki. Javaslatának első eleme arról szól, hogy az egyéni jelöltek kérdését válasszák el a miniszterelnök-jelöltség kérdésétől. Elképzelésük szerint a kormányfő-jelöltről szóló tárgyalásoktól függetlenül az egyéni jelöltek csaknem harmadát, 35-öt az Együtt-PM adná, az MSZP pedig 71 helyet kapna, és mindkét fél támogatná a másik jelöltjeit.

A második javaslat a közös listára vonatkozott, amelyen ugyanezekből az arányokból indulnának ki. Ezt egyfajta kompenzációval lehet kis mértékben módosítani, attól függően, hogy melyik fél adja a miniszterelnök-jelöltet - tette hozzá.

Elképzelése utolsó része az volt, hogy a két miniszterelnök-jelöltről a demokratikus ellenzéki és a bizonytalan szavazók döntsenek. Azt javasolta, hogy a két szóba jöhető miniszterelnök-jelölt, vagyis ő és Mesterházy Attila is egyszerre tartson egy rövid, körülbelül kéthetes kampányt. Ennek lezárultával két vagy három, közösen megbízott közvélemény-kutató cég azonos módszerrel elvégezne egy nagymintás vizsgálatot, és ennek végeredménye alapján dőlne el, hogy ki lesz a jelölt.

Az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy Magyarország történetében először tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben és a miniszterelnök-jelölt személyéről is - közölte Mesterházy Attila, a párt elnöke.

"Azt javasoljuk, hogy döntsön a nép", éppen ezért azt kezdeményezi az MSZP országos elnökségi ülésén, hogy jelöljenek ki egy technikai előkészítő delegációt, amely kidolgozza az előválasztás részleteit. Mesterházy Attila azt mondta, hogy pénteken "ultimátumszerű" helyzet állt elő. Délután azzal szembesült, hogy Bajnai Gordonnak olyan javaslata van, amelyet előzetesen nem említett. A forró drót "kicsit lefagyott" - fogalmazott, kiemelve azt is, hogy a sajtó előbb értesült Bajnai javaslatáról, mint ő.

"Kényszerpályára tettek engem ma" - fogalmazott, hozzátéve: a saját javaslatukon már hónapok óta gondolkodtak, de arra az esetre tartották fenn, ha nem sikerül dűlőre jutni az egyeztetéseken.  Arról, hogy Bajnai Gordon hogyan reagált a felvetésre, azt mondta: "nem zárkózott el" egy ilyen megoldás elől, nem az volt a válasza, hogy nem. Bajnai Gordon szerint is az a lényeg, hogy minél több ember kérdezzenek meg - közölte.

A Fidesz szerint veszélyes alkut kíván kötni Bajnai Gordon és Mesterházy Attila, mivel azt ugyanazok kötnék meg, akiknek a "sumákságát", hamis ígéreteit és "szélsőséges gazdaságpolitikáját" az emberek egyszer már megtapasztalták.  "Nincs kétség afelől, hogy a zárt ajtók mögött születendő paktum árát ezúttal is a magyar emberekkel fizettetnék majd meg" - fogalmazott Zsigó Róbert. Közölte, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila alkuja azért is veszélyes, mert "az emberek háta mögött, titokban" kötnék meg, miközben nem beszélnek arról, "mi történik a színfalak mögött". Hozzátette: azok készülnek megállapodásra, akik egyszer már tönkretették, eladósították az országot.

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.