Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Fergeteges színházi hétpróba

2013. szeptember 15. 18:10 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Hatalmas közönségsikert hozott a Hétpróba a bérletekért című vetélkedő a Veszprémi Petőfi Színház szombati nyílt napján.

A nézők játékos feladatok megoldása közben pillanthattak be a kulisszák mögötti világba, kipróbálhatták milyen kellékes, a díszletépítő, a világosító, az öltöztető és persze a színész munkája. Közben pedig bejárták a teátrum minden zegét-zugát.

Fotók: Petőfi SzínházFotók: Petőfi Színház

A rendezvényt Oberfrank Pál igazgató nyitotta meg, aki természetesen elkészítette a már hagyományos nyílt napot fémjelző lecsóját, amit megkóstolhattak a nézők. Délután nyolc csapat vágott neki a hétpróbának, felnőttek, gyerekek külön pályán versenyezhettek. A bátor vállalkozókat a teátrum stúdiójában Csarnóy Zsuzsanna és Keresztes Gábor, társulat népszerű színművészei várták, akik a Csárdáskirálynő című operettből tanítottak meg a csapatoknak egy rövid koreográfiát. A  Hajmási Péter, Hajmási Pál című ismert nótát még a legkisebbek is kívülről fújták, s a lezáró "Hej!" kiáltást pedig mindenki úgy zengte, akár az előadáson egy
tánckar. A hangtárban a közönségkedvenc Halas Adeleaida segítségével daltanulás és éneklés volt a feladat, a 220 felett című Neoton sláger vagy épp a KFT együttes Afrika című örökzöldje szinte karaoke hangulatot varázsolt a kis helyiségbe, ahol Dominek Anna színművész is beszállt az éneklésbe.

Közben a színpadon Péti Krisztina dramaturg és a kedvelt színművésznő Kéri Kitty különleges feladatot adott a hétpróbázóknak, verset és darabrészletet kellett előadniuk, mégpedig egy csapatból választott súgóval. Itt belekóstolhattak az érdeklődők abba, milyen is egy színész számára a világot jelentő deszkákra lépni. A világosítótárban a fejgép használata adott kihívást a versenyzőknek, az öltözőfolyosón pedig Soltis Eleonóra színművész közreműködésével a gyorsöltözést próbálhatták ki. A kellékesek memória feladványt eszeltek ki az előadásokban felbukkanó tárgyak segítségével, a díszletesek pedig a könnyű bútorok úgynevezett "színpadi jelbe" rakásával igyekeztek megmutatni, milyen is az ő munkájuk. A nézőket itt Nagyhegyesi Zoltán fiatal színművész segítette. A hétpróba végén a legjobban teljesítők között színházi ajándékokat, jegyeket és bérleteket sorsolt ki a zsűri. A nyílt napon kedvezményesen lehetett bérletet váltani az idei évad előadásaira, a délután érkező vendégeket pedig Keresztes János művészeti titkár kvízkérdésekkel várta, a helyesen válaszolók színházi csokit kaptak.

A nézőknek este a társulat zenés műsorral kedveskedett, Oberfrank Pál, Dominek Anna, Szűcs László, Máté P. Gábor, Szeles József, Kőrösi Csaba, Módri Györgyi, Halas Adelaida, Kéri Kitty, Nagyhegyesi Zoltán, Soltis Eleonóra és Perjési Hilda népszerű operettek betétdalait énekelték. Így többek között elhangzottak a Köszönöm, hogy imádott, a Szerelemhez nem kell szépség, a Bőg a tehén, az Amerikában jó dolog a rádió című slágerek, amelyeket a közönség vastapssal jutalmazott. 

Kellerné Egresi Zsuzsanna a teátrum értékesítési vezetője, a színház hétpróba ötletgazdája elmondta: a csapatok és a társulat tagjai remekül érezték magukat a vetélkedőn, s terveik szerint jövőre is szeretnék hasonló meglepetéssel várni a nyílt napra érkezőket.

MTVA díj az Adáshibának

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) díját megosztva
kapta a Veszprémi Petőfi Színház Adáshiba című előadása, valamint a
Békéscsabai Jókai Színház Lear király című produkciója a Vidéki Színházak
Fesztiválján a fővárosban szombaton este.

vehir.hu
további cikkek
A művészet: béke A művészet: béke Jon Fosse norvég írót kérték fel arra, hogy fogalmazza meg üzenetét a színházi világnap alkalmából. Gondolatait világszerte felolvassák szerdán az esti előadások előtt.  2024. március 26. 22:37 Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Március 23-án mutatja be a Pannon Várszínház Peter Quilter komédiáját, a Bestsellert. Az előadás rendezője – és egyik játszója – Szelle Dávid, aki maga talált rá a kétféle változatban is létező darabra, hiszen van egy háromszereplős, illetve egy hatszereplős verziója. Előbbit még soha nem játszotta egy színház sem, így a Pannon Várszínház világpremierre készül. A szereplőket kérdeztük a közelgő bemutatóról: Szelle Dávidot, Kárpáti Barbarát és Oravecz Editet. 2024. március 19. 15:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.