Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mi lesz veled, volán?

2013. október 15. 15:13
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től ingyenesen megszerezhető ingó és ingatlan tulajdonokra, valamint a volán társaságokat érintő változásokra hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Nagy Piroska.

A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának pénzügyi bizottságának elnöke kiemelte, egy év múlva lejár a város és a Balaton Volán Zrt. között meghosszabbított szerződés a helyi tömegközlekedésre vonatkozóan, így meg kell fogalmazni azokat az igényeket, amelyeket a korszerű és környezetbarát buszközlekedéssel kapcsolatban a város elképzel.

– Arra kérem a város vezetőit, figyeljék jobban azokat a fejlesztéseket, amelyeket a nemzetközi porondon már bizonyított az a közel 30 magyar buszgyártó társaság, melyek közösen konzorciumot hoztak létre. A beinduló innovációval rendelkező hazai buszgyártók részére a Veszprém környéki ipartelepeken helyszínt biztosíthatnak alkatrész-, vagy buszgyártáshoz – hívta fel a figyelmet a független önkormányzati képviselő.

Nagy Piroska emlékeztetett, a helyi közlekedési szolgáltatások minőségi fejlesztésére országosan hét regionális intézmény alakult, a Balaton Volán Zrt. a szombathelyi székhellyel rendelkező volán tröszthöz csatlakozott. – A következő időszak legfontosabb kérdései közé tartozik, hogy milyen fejlesztések valósulhatnak meg, megmaradnak-e az egyéni brandek, miként változik a szolgáltatás minősége, illetve az összevonás miként befolyásolja a helyi adóbevételeket.

Megjegyezte, az önkormányzat kérjen tájékoztatást a Balaton Volán Zrt. kedden megtartott közgyűlés elhangzottakról, és járjon el annak érdekében, hogy a megvásárolt szolgáltatásért cserében minőségében jobb és környezetbarátabb szolgáltatást kapjunk.

Nagy PiroskaNagy Piroska

A sajtótájékoztatón szó volt még arról is, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Országos Vagyongazdálkodási Roadshow-t indít, melynek során tájékoztatja az ingyenesen tulajdonba adható ingatlanok eljárásrendjéről az önkormányzatokat. – A 19 megyére kiterjedő rendezvénysorozaton a társaság a vagyongazdálkodás jó gyakorlatairól, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos önkormányzati vagyonkezelés lehetőségeiről, kockázatairól és modelljeiről is informálja az önkormányzati képviselőket – emékeztetett Nagy Piroska, hozzátéve, az elmúlt három évben ingyenesen átadott, vagy átadható ingatlanok értéke év végére megközelítheti a 30 milliárd forintot.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.