Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Már az ünnepekre készül a színház

2013. november 5. 21:14
Mozgalmas szilveszterre készül a Petőfi Színház: december 30-án az Arénában, 31-én a színház épületében búcsúztatnák az óévet.

Az év hátralévő programjairól egy sajtótájékoztató keretében számoltak be kedden a Veszprém Arénában.

Az ötéves SingSingSing produkció „best of” válogatását láthatja a közönség december 30-án a Veszprém Arénában a Petőfi Színház előszilveszteri estjén. Az már a korábbi alkalmakkor kiderült, hogy a zenés előadás kinőtte a színház épületét. Göttlinger László, a „Csarnok” kft. ügyvezető igazgatója abban bízik, hogy az Aréna küzdőterén kialakított színpad és a kétezer fős nézőtér alkalmasabb helyszín lesz a show számára. 

Fotók: petofiszinhaz.huFotók: petofiszinhaz.hu

Szakál Attila, a SingSingSing produkció rendezője kijelentette: a musical show sokak nagy kedvence, vannak, akik már több mint harmincszor látták. Ezúttal három felvonásban gondolkoznak: az első kettőben válogatást láthat a közönség az elmúlt évek legjobb pillanataiból, míg a harmadik részben egy koncert jellegű meglepetéssel készülnek a Wetwood zenekar közreműködésével.

Másnap, december 31-én a hagyományokhoz hűen a színház épületében látják vendégül a közönséget: ezúttal A víg özvegy című előadást láthatjuk az év utolsó délutánján. A Szinetár Miklós rendezésében, Szilágyi Tibor főszereplésével színpadra állított mű 17 órától elevenedik meg a nagyszínpadon. 

Nagy kedvenc a SingSingSingNagy kedvenc a SingSingSing

Porga Gyula polgármester a sajtótájékoztatón kifejtette: a Petőfi Színház önkormányzati fenntartásba kerülésekor a város nemcsak egy kulturális intézménnyel, egy teátrummal gazdagodott, hanem egy közösségi térrel is. A színház jól működik, ezt a szakmai elismerések mellett az is mutatja, hogy kiváló nézőszámokat tud felmutatni a társulat, a város lélekszámához arányítva az egész országban egyedülálló a Petőfi Színház sikere. A polgármester annak azonban még jobban örül, hogy a klasszikus színházi feladatok mellett az intézmény a társadalmi találkozás színterévé is vált, a közös ünneplés helyszíne is lesz.

Oberfrank Pál igazgató hangsúlyozta: a szilveszterig hátralévő másfél-két hónap sem telik eseménytelenül a Petőfi Színház számára. Vidnyánszky Attila meghívta a társulatot vendégszereplésre a Nemzeti Színházba, ahol november 11-én az Agóniát, december 12-én pedig az Adáshibát mutatják be.  

Szilveszterezzen A víg özveggyel!Szilveszterezzen A víg özveggyel!

Veszprémben meghirdetik a vendégjáték bérletet, amelyben a Honvéd táncegyüttes Csárdás! A kelet tangója című előadása; a Novák Eszter rendezte A szív hídjai illetve Bujtor István utolsó rendezése, A kaktusz virága is látható lesz. Oberfrank Pál jelezte, hogy ezzel az előadással a Petőfi Színház egykori direktorára emlékeznek, a darabban többek között Reviczky Gábor, Szulák Andrea és Crespo Rodrigo is színpadra lép. 

A karácsonyi-újévi ünnepkörhöz kapcsolódik a Csillagszóró bérlet. A közönség láthatja majd a  Vörösmarty Színház Csak egy tánc volt  című, a táncdalfesztivált megidéző előadását Koós János és Koós Réka közreműködésével; a családok számára kiváló választás lehet a Légy jó mindhalálig is; illetve Háda János rendezésében vendégeskedik nálunk az Oscar című vígjáték is Józsa Imre és Vándor Éva főszereplésével.

December 8-án a pécsi balett előadásában a Hófehérke és a hét törpe című darabot láthatja a közönség, 29-én pedig a Pesti Magyar Színház Andersen című előadása vendégeskedik a veszprémi színpadon. Néhány nappal karácsony előtt, december 22-én Orosz Zoltán harmónika-művész ad ünnepi koncertet. 

A produkciókra a jegyeket, illetve a két most meghirdetett bérletet szerdától lehet megvásárolni a megszokott helyeken.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
A művészet: béke A művészet: béke Jon Fosse norvég írót kérték fel arra, hogy fogalmazza meg üzenetét a színházi világnap alkalmából. Gondolatait világszerte felolvassák szerdán az esti előadások előtt.  2024. március 26. 22:37 Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Eddig csak albérlő volt a bábszínház, most végre otthonra lelt Harminckét éve itt báboznak a városban, de igazán méltó helyet csak most sikerült találniuk. Nem csoda, ha ezt különleges módon szerették volna megünnepelni: pénteken a közönséggel együtt, a Várlak Fesztivál indulásával avatta fel a Kabóca Bábszínház új, Deák utcai épületét. 2024. március 23. 15:21 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Bestseller: március 23-án világpremier a Pannon Várszínházban Március 23-án mutatja be a Pannon Várszínház Peter Quilter komédiáját, a Bestsellert. Az előadás rendezője – és egyik játszója – Szelle Dávid, aki maga talált rá a kétféle változatban is létező darabra, hiszen van egy háromszereplős, illetve egy hatszereplős verziója. Előbbit még soha nem játszotta egy színház sem, így a Pannon Várszínház világpremierre készül. A szereplőket kérdeztük a közelgő bemutatóról: Szelle Dávidot, Kárpáti Barbarát és Oravecz Editet. 2024. március 19. 15:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.