Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Mongol-magyar fórum: évtizedes lehetőségek

2014. január 27. 13:54
A mongol-magyar diplomáciai és gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében Veszprémbe látogatott egy mongol felsővezetőkből és üzleti szereplőkből álló delegáció.

A látogatás célja többek közt egy olyan testvérvárosi együttműködés előkészítése Darkhan Megyei Jogú Város és Veszprém között, amely elősegíti az együttműködést a mongol és a hazai gazdasági szereplők között. 

Porga Gyula polgármester hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az elmúlt napokban egy mongol-magyar gazdasági együttműködés kereteiről zajlott tanácskozás Veszprémben. Egy nagyon széleskörű, fejlesztő mérnökökből, cégtulajdonosokból, képviselőkből és cégvezetőkből álló delegáció vendégeskedett a városban. Egy ilyen fórum alatt a gazdasági témák mellett természetesen szóba kerül egy helyi politikai együttműködés lehetősége is. Ez az első találkozó mindenképpen alkalmas volt arra, hogy a felek személyes benyomásokat szerezzenek és megismerjék egymást. Porga Gyula abban bízik, hogy ez az üzleti találkozó sikerrel zárul, amire pár év múlva mind Magyarország, mind Mongólia gazdasági társaságai elégedetten tekinthetnek vissza.

Porga GyulaPorga Gyula

Mészáros István, a Global Talk Co. Ltd veszprémi ügyvezetője elmondta, hogy az elmúlt napokban lezajlott fórum reményei szerint megalapozza a két ország közötti gazdasági, kulturális és oktatási továbblépéseknek a lehetőségét. Több éves kutató munka eredményeként jött létre az Ulánbátorban székelő cég. Olyan partnereket kerestek, akik nyitottak arra, hogy Mongólia irányába lépjenek és beruházzanak. Több mint harminc tárgyalás zajlott le az elmúlt négy nap alatt, melyek eredményeképpen február vége és március eleje közt egy, a veszprémihez hasonló fórumot rendeznek Ulámbátorban, ami kizárólag a mongol és magyar oktatási, kulturális és oktatási fejlesztéseket fogja megcélozni. 

Choijamts Bolormaa és Mészáros IstvánChoijamts Bolormaa és Mészáros István

Choijamts Bolormaa, a Global Talk Co. Ltd tulajdonosa hozzátette, hogy a veszprémi munkát egy hosszú, három éves folyamat előzte meg. Mongóliában fél év alatt, közel száz üzleti találkozáson vettek részt, melyek során összeállt a delegáció. Ezt követően számos olyan rendezvényt szerveztek, melyeknek során a résztvevők megismerkedhettek Magyarország gazdasági viszonyaival.

Tugsjargal Gandi nagykövet asszonyTugsjargal Gandi nagykövet asszony

A folyamat elősegítése érdekében a tárgyalásokon Mongóliát hazánkban képviselő Tugsjargal Gandi nagykövet asszony is részt vett, aki köszöntőjében elmondta, hogy a magyar és a mongol történelem sok ponton egyezik és számos alkalommal segítettük egymást. Nagy szükség volt erre a fórumra ahhoz, hogy az elmúlt években Mongóliában beindult rendkívüli gazdasági fejlődés tovább erősödjön. Tugsjargal Gandi reméli, hogy a fórumon résztvevő emberek a tanácskozás végén nem fejezik be a munkát, hanem évekkel, évtizedekkel később is élni és virágozni fog a két ország közti kapcsolat. 

Chimedtseren TsendsurenChimedtseren Tsendsuren

Chimedtseren Tsendsuren, a Darkhani Önkormányzat képviselőtestületének elnöke megköszönte a városnak a vendéglátást. Véleménye szerint, a nagykövet asszony részvétele garancia arra, hogy a fórum a továbbiakban is eredményes lesz. Darkhan városa a bizonyíték, a két ország közti szoros együttműködésre. A városban lezajlott oktatási, város- és nehézipari fejlesztésben magyar szakemberek is részt vettek. A látogatás egyik célja az volt, hogy az elmúlt években lelassult, a hetvenes és nyolcvanas években a két ország közt kialakult gazdasági és kulturális együttműködést újra felélénkítsék.

Csepely Máté
további cikkek
Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből. 2024. március 12. 8:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.