Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint 13 ezer diák adott vért az év során

2014. június 15. 15:54 // Forrás: mti
A legtöbb jelentkezőt mozgósító intézmények, a Szegedi Tudományegyetem, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, és a nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola a véradók világnapján, szombaton vehették át az elismeréseiket a Budapesti Corvinus Egyetemen.

 A Magyar Vöröskereszt, partnerségben az Országos Vérellátó Szolgálattal szeptemberben indította útjára nyolcadik alkalommal az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt, amelyre ezúttal 38 egyetem és főiskola nevezett.  A diákok csaknem 300 eseményen adhattak vért a tanév során. Az egyetemeken és főiskolákon szervezett programokon több mint 14 ezer véradó jelent meg, köztük több mint 12 ezer nappali tagozatos hallgató. Mintegy 3300-an első alkalommal adtak vért. 

A verseny a nappali tagozatos hallgatói létszám alapján három kategóriában zajlott: az 1000 fő alatti, az 1000 és 10 ezer közötti, illetve a 10 ezer fő feletti intezmények alkottak csoportokat. A küzdelmet kategóriánként az az intézmény nyerte, amelyik a nappali tagozatos hallgatói létszámához képest a legtöbb véradót mozgósította a tanév során. A három kategória legjobb intézményeit 500-500 ezer forintos díjjal jutalmazták.

Az elmúlt három évben csaknem 40 ezer diák adott vért a verseny keretében, közülük több mint 10 ezren első véradók voltak – idézi fel a kommüniké. A programnak köszönhetően nőtt a 18 évesen vért adók száma is; míg 2005-ben 6016-an, addig 2013-ban már 8464-en adtak vért.

A verseny szeptemberben folytatódik tovább, addig is a diákoknak a nagyobb fesztiválokon és rendezvényeken nyáron is lesz lehetőségük véradásra.

vehir.hu
további cikkek
Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát életmód Két veszprémi szakember újraértelmezte az egészség fogalmát Két veszprémi szakember összefogott, hogy az egészséges életmódhoz kapcsolódó szakmai tudásukat egyesítve újra értelmezzék az egészség fogalmát az emberek gondolkodásában. Hiánypótló előadás-sorozatukban a dietetika és a testedzés harmonikus és gyakorlati összhangjára hívják fel a figyelmet. Nem tananyagot felmondva, hanem személyes, életközeli példákkal. Nyikos Ráhel és Péteri Dávid meséltek közös projektjükről. 2024. április 16. 21:19 A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus A nők esetében továbbra is az emlőrák, a férfiaknál a prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganattípus - olvasható a Magyar Rákellenes Liga szerdán, a nemzeti rákellenes nap alkalmából közzétett közleményében. 2024. április 10. 15:08 Energiaital-függők a magyar fiatalok Energiaital-függők a magyar fiatalok Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, ami kimondja, hogy a jövőben energiaitalt csak tizennyolc év felett vásárolhat valaki. Tehát gyakorlatilag az alkohollal és a dohánytermékekkel kerül egy körbe, utóbbihoz képest azzal a különbséggel, hogy n száműzik a trafikokba, a boltok polcain kint lehetnek. A green.hu segítségével összeszedtünk néhány statisztikát, amire a törvényjavaslat reagál. 2024. április 10. 12:00 Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Nyártól nem vásárolhatnak energiaitalt a tizennyolc évnél fiatalabbak Amennyiben elfogadja az országgyűlés a KDNP politikusai által benyújtott törvényjavaslatot, úgy legkorábban idén nyártól a dohány- és alkoholtermékekhez hasonlóan az energiaitalok is tiltólistára kerülnek a fiataloknál. A kereszténydemokrata párt ifjúsági tagozatának tagjai veszprémi sajtótájékoztatójukon beszéltek a törvényjavaslat részleteiről. 2024. április 5. 21:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.