Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Egy új név a Fidesz jelöltjei között

2014. július 12. 15:00
Bemutatta önkormányzati képviselőjelöltjeit a veszprémi Fidesz-KDNP szombaton.

A sajtótájékoztatón dr. Navracsics Tibor először a párt polgármesterjelöltjét, Porga Gyulát mutatta be az újságíróknak. Elmondta, hogy a politikus a felmérések szerint nem csak jól irányította a várost, de komoly ismertségre is szert tett. Porga Gyula a kezdetek óta részt vett abban a bő tíz éve tartó munkában, amelyet a Fidesz a helyi bástyáinak megerősítéséért folytat. 2006-10 között alpolgármesterként bizonyíthatta rátermettségét, 2010-ben pedig már egyértelműen és egyhangúan őt választotta polgármesterjelöltjének a pártszövetség. 


„Veszprém ma modern kori történelmének legjobb korszakát éli, a város megújult ezekben az években. Veszprém igazi közösséggé vált olyan programoknak köszönhetően, mint az Utcazene Fesztivál vagy a VeszprémFest, számos olyan szórakozóhely és közösségi tér nyílt, ami hangulatosabb várossá tette a megyeszékhelyt” - értékelte a végéhez közeledő ciklust a Fidesz veszpérmi elnöke.


Navracsics Tibor szerint Porga Gyula általános támogatottságnak örvend, és nem csak a Fidesz szavazói körében.  Ez a város egy olyan kincsestár, amit nemcsak kinyitni kell, hanem gazdagítani is, és a polgármester az elmúlt években jó munkát végzett ezen a téren. Egész Veszprémnek érdeke az, hogy Porga Gyula maradjon a polgármester, és továbbra is működjön az a szövetség, amit a város polgármestere és parlamenti képviselője egymással kötött – fogalmazott.

Porga Gyula és dr. Navracsics TiborPorga Gyula és dr. Navracsics Tibor

Porga Gyula polgármesterjelölt bemutatta azokat a képviselőjelölteket, akik az egyéni körzetekben indulnak majd az őszi választáson. Mint fogalmazott, az elmúlt négy év sikerei nemcsak egy ember, hanem egy egész csapat munkáját dicsérik. Ebben nagy szerepe volt a miniszter úrnak, és a kormány önkormányzatiság-felfogása is megkönnyítette a helyi munkát. 


„A sikeres csapaton nem változtatunk, tovább dolgozunk azokkal a képviselőkkel, akikkel az elmúlt négy évben együttműködtünk.”


A polgármesterjelölt azt a célt jelölte ki a következő 5 évre, hogy legalább a most véget érő ciklus sikereit megismételjék: az elmúlt időszakban 20 milliárd forint forrás érkezett a városba, az igazán optimális az lenne, ha ennél még nagyobb összeget tudna megmozgatni a következő városvezetés. 

Porga Gyula programja arra a hétéves fejlesztési stratégiára épül, amit a közgyűlés legutóbbi ülésén fogadott el – ennek főbb sarokpontjai a városrészek megújítása, a munkahely-teremtés és -megőrzés; a fejlesztések között kiemelt helyen szerepel a Stadion felújítása és a kulturális negyed létrehozása. Röviden megfogalmazva azt szeretnék, hogy Veszprém egy dinamikusan fejlődő, szerethető, gyarapodó város maradjon – jelentette ki Porga Gyula.

Új arc a Fidesz-KDNP jelöltjei között: Hegedűs BarbaraÚj arc a Fidesz-KDNP jelöltjei között: Hegedűs Barbara

A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei:

  • 1. körzet: Czaun János
  • 2. körzet:  Takács László
  • 3. körzet: Stigelmaier Józsefné
  • 4. körzet: Némethné Károlyi Jolán
  • 5. körzet: dr. Strenner Zoltán
  • 6. körzet: Brányi Mária
  • 7. körzet: Siklódi Levente
  • 8. körzet: Ovádi Péter
  • 9. körzet: Baumgartner Lajos
  • 10. körzet: Némedi Lajos
  • 11. körzet: Halmay György
  • 12. körzet: Hegedűs Barbara. 

 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.