2017. szeptember 22., péntek
Móric névnap

Undorodtam magamtól

Ádám életéből 10 évet aktív függőként élt le. Több, mint két éve teljesen tiszta,- és nyíltan beszélt nekünk az életéről és a problémáiról.

- Milyen gyerekkorod volt?

- Az én életemben mindig egy kettőség volt, testvér híján egyke voltam, ebből fakadóan otthon mindent megkaptam. Szüleim nagyon elfogultan szerettek és arra törekedtek, hogy én minél többre vigyem az életben. Igyekeztem az elvárásaiknak teljesen megfelelni, általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam. Emiatt az iskolában folyton kigúnyoltak. Aztán jött egy osztálykirándulás, amikor először alkoholhoz nyúltam. Feloldódtak a gátlásaim, és akik korábban bántottak, mintha elfogadtak volna. Ez nekem nagyon megtetszett, és úgy érzetem, hogy az alkoholban megtaláltam a megoldást. Az iskolában átélt megszégyenítésekről a szüleimnek sem meséltem, egyszerűbb volt letagadni még magam előtt is. A szüleim adta biztonság egy másodperc alatt szertefoszlott, amikor bejelentették, hogy elvállnak. Az első fogyasztásom egy lázadás volt. 

Az első pár évben nem gondolom, hogy alkoholistának számítottam, aztán körülbelül a középiskola második évétől megváltoztak a dolgok. Alapvetővé vált az alkohol, el sem tudtam képzelni, hogy pár üveg sör nélkül el lehet beszélgetni valakivel. Egyre gyakrabban fordultam az alkoholhoz és képtelen voltam leállni vele. A céljaim eltűntek és próbáltam továbbra is megfelelni anyám elvárásainak, aki akkor a fejébe vette, hogy főiskolára kell mennem. Én igyekeztem ezt késleltetni. Úgy állítottam össze a jelentkezésemet, hogy véletlenül se vegyenek fel sehova. Otthon persze eljátszottam azt, hogy izgulok és sajnálom, hogy nem jön össze, közben pont így találtam ki. Ambíció híján maradtam még egy évet a középiskolában, ahonnan a közösség miatt amúgy is nehezen szakadtam el.

Később szociális munkás képzésre jelentkeztem, ahova fel is vettek. A gólyatábor első napjától kezdve be voltam állva, de akkor még nem voltam ezzel egyedül. Megtaláltam azt a társaságot, ahol teljesen fel tudtam szabadulni. Ekkor kezdtem el drogozni. Először heti két-három alkalommal, aztán egy év múlva már napi rutinná vált a drog és az alkohol kombinált használata. Fűvel és hasissal voltam akkor kapcsolatban és legtöbbször „ájulásig” csináltam. Később már nem jött össze az „ájulás”, amit én nagyon élveztem, hiszen azt gondoltam, hogy milyen jól bírom. Azt gondoltam, hogy laza vagyok, pedig valójában csak egy idióta voltam. Szépen lassan elhagytam magam, de akkor ezzel már nem foglalkoztam. 

- A családod közben nem sejtett semmit?

- A mentális hanyatlásom ekkor még nem látszódott. A főiskolán volt olyan fél év, amit ötös átlaggal végeztem el, pedig nem volt egy tiszta pillanatom sem közben. Érzelmileg természetesen már a padlón voltam ekkor.

- Mi történt a főiskola után?

- Szociális munkásként végeztem, de éreztem azt, hogy nagyon kevés olyan lehetőség van ezen a területen, ahol ne hasonulna meg az ember önmagával. Igyekeztem minél tovább húzni a munkavállalást, azonban egy idő után szüleim már elvárták tőlem, hogy pénzt keressek. Elkezdtem feketén nehéz fizikai munkát vállalni, ami közben tovább tudtam inni. Ebben az időszakban nappal ittam, este pedig kábítószereztem. Érzelmileg eljutottam arra a szintre, hogy a több mint egyéves kapcsolatomnak telefonon keresztül vetettem véget. Ekkor már tudatosult a fizikális leépülésem is, emiatt kirúgtak a munkahelyemről. Úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom a szakmámban elhelyezkedni, egy idősek otthonában kaptam munkát. Azzal nyugtattam magam, hogy az otthonban élőknek ez már a „célegyenes”, és nem nagyon tudok mit elrontani. Persze ez a valóságban nagyon nem így van, de akkor el tudtam ezt magammal hitetni, ahogy annyi minden mást is.

Innen pár hónap után távoztam és fiatalokkal kezdtem el dolgozni. Elkallódott fiatalok előmenetelét kellett nekem egyengetni. Lényegében minden etikai szabályt áthágtam, úgy, hogy ez nekem közben fel sem tűnt. Ekkor már szintetikus drogokat is fogyasztottam, amik a mentális leépülésemet nagyban meggyorsították. Egy éven át dolgoztam ezekkel a fiatalokkal, ami közben rengeteget kellet hazudnom. Igyekeztem mindenki előtt olyan színben feltűnni, ami nekik tetszik. Ösztönösen alakítottam úgy az életem, hogy engem ne unjanak meg azok az emberek, akikkel valamilyen kapcsolatban álltam. Próbáltam az emberek jóindulatát a végtelenségig kihasználni. A szüleimet könnyen tudtam manipulálni, így szerencsére azt nem kellett megélnem, amit jó pár sorstársamnak, hogy lopni kell azért, hogy pénzhez jussak. Utáltam a világot, és az számított, hogy a lehető legkevesebb közöm legyen a valósághoz. Nem vallottam be magamnak, hogy kábítószerfüggő vagyok. Volt egy nap, amikor azt hazudtam az egyik ismerősömnek - és még magamnak is -, hogy ferde hajlamaim vannak, csak azért, hogy ne kelljen szembenéznem a függőségemmel. Undorodtam attól a tudattól, hogy olyanná váltam, mint akiket korábban lenéztem.

- Mikor érezted először azt, hogy változtatnod kell az életeden?

- Összejöttem egy lánnyal, akinek a hatására a szintetikus drogoktól megszabadultam. Ez volt az első olyan helyzet, amikor szembesültem azzal, hogy nincsen jó hatással rám a kábítószer. Ennek a hiányát az alkohollal és a fűvel próbáltam enyhíteni. Elhitettem magammal, hogy képes vagyok letenni a kábítószert, pedig csak mással helyettesítettem azt. Így utólag visszatekintve látom, hogy képtelen voltam így is egy normális párkapcsolat fenntartására. Ebben az időszakban kezdtem el felfogni, hogy alkoholista vagyok és többször kimondtam azt is, hogy drogfüggővé váltam, ennek ellenére magamnak még nem ismertem be igazán, csak egy hangzatos szólam volt. A létező összes embernek máshogy állítottam be magamat, és azt gondoltam, hogy szinte mindenki utál. Ebből később egy ijesztő üldözési mánia alakult ki. Hónapokon keresztül úgy éreztem, hogy valakik meg akarnak ölni engem. Odáig fajultak a dolgok, hogy minden emberre ellenségként tekintettem, és biztos voltam abban, hogy engem álladóan megfigyelnek és lehallgatnak. Ez volt az a pont, hogy szembesültem azzal, hogy az egész életemet eltékozoltam és hibát hibára halmoztam közben. Attól féltem, hogyha kábítószerezek, akkor elkapnak, és ezért egyik pillanatról a másikra leálltam.

Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor édesapám könnyes szemmel kérte tőlem, hogy ne igyak többet. Aznap este bementem egy kocsmába és kértem egy sört. Miközben ittam, apám szavait hallottam mindenhonnan és úgy éreztem, hogy egy gusztustalan ember vagyok, aki arra is képtelen, hogy eleget tegyen egy ilyen kérésnek. Másnap munkába menet azt éreztem, hogy véget kell vetnem az életemnek. Bolyongtam a városban, nem találtam semmit, amivel végezni tudtam volna magammal. Elfutottam a Duna partig és belevetettem magam, még a tüdőmet is teleszívtam vízzel, de az életösztönt nem tudtam kiiktatni. Kikeveredtem a partra és ültem ott egy ideig. Sok minden zakatolt a fejemben: hibák, bűnök; nem tudtam, mit képzelek és mi a valóság. A parton ülve eltűnt minden fenyegetés, majdnem egyedül voltam az egész partszakaszon. Visszamentem a munkahelyemre, ahol látták, hogy baj van. Elmondtam, hogy mit tettem és elküldtek a pszichiátriára. Egy hónap kínlódás után jutottam el odáig, hogy felfogtam, hogy egy komplexebb kezelésre van szükségem, ha azt akarom, hogy legyen belőlem még valaki. 

- Mi történt a pszichiátria után?

- Egy noszlopi rehabilitációs házba kerültem. Tulajdonképpen azért menekültem oda be, mert úgy éreztem, hogy tönkreteszem a családom idegzetét is azzal, hogy ilyen vagyok. Egy hétvégém volt, hogy átgondoljam az egészet de úgy éreztem, nincs más választásom. Tizenöt hónapot töltöttem ott. A terápia során megismertem önmagamat és szépen lassan szembesültem a hibákkal, amiket elkövettem.

- Több mint két éve tiszta vagy. Milyen érzés most teljes életet élni?

- Még mindig vannak olyan napok, amikor sóvárgok az alkohol vagy a kábítószer után, álmodni is szoktam vele, de ezek  zaklatott álmok, amiből nagyon jó felébredni. Komoly esélye van, hogy visszaesek, de mindent elkövetek azért, hogy ne így történjen. Én most úgy élem az életem, ahogy szeretném. Egy hajléktalanszállón dolgozok, és egyedül tartom fent az albérletemet. Egyáltalán nem fogyasztok már alkoholt sem. Nem tiltja meg senki, de végre megtehetem, hogy nemet mondok. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy van segítség, hiszen nem vagyok egyedül a problémáimmal. A tisztaságom egyik alapja, hogy rendszeresen találkozzak más felépülő függőkkel, akik között őszintén beszélhetek magamról. Ott nem ítélnek el semmiért, és mindig emlékeztetnek: ha magam alatt vagyok, akkor is van kiút.