A Magyar Rovartani Társaság – internetes és hagyományos szavazatok alapján – a nagy szentjánosbogarat jelölte az idei év rovarának - írja az ng.hu.
Nöstény (felül) és hím nagy szentjánosbogár
A szavazáson a nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca) fölényesen nyert a zöld lombszöcskével (Tettigonia viridissima) és a vándorpoloskával (Nezara viridula) szemben.
Ha nappal szemléljük a szentjánosbogarat, feltűnőnek biztosan nem látjuk. A 10–12 milliméter hosszú hím testalkata olyan, mint a bogaraké általában: elülső szárnyai szárnyfedőkké alakultak, melyek befedik az egész potrohát és hártyás hátulsó szárnyait. A nagyobb, 15–25 milliméteres nőstény alig hasonlít rá: sem szárnyfedői, sem hártyás szárnyai nincsenek, ezért fedetlen, szelvényezett potrohával inkább lárvának látszik, mint kifejlett bogárnak.
Amikor azonban nyár elején leszáll az este, hamar szemünkbe ötlik e bogárfaj híres tulajdonsága: világít a sötétben. A nőstény a talajon ül, vagy felmászik az alacsony növényekre, és potrohát felgörbítve láttatni engedi a hasoldalán lévő világítószervét. A levegőben alacsonyan repülő hím ezt a zöldessárga fényforrást keresi. Fejének nagy részét két hatalmas, félgömb alakú szeme borítja, ezekkel akár 50 méterről is észreveszi a fűben világító apró lámpást. A hím is világít, de fénye sokkal gyengébb, mint a nőstényé.
Ha a hím és a nőstény egymásra találtak, párosodnak, majd a hím hamarosan elpusztul. A nőstény nemsokára lerakja 50–100 petéjét, melyek gyengén világítanak. Ezután az ő élete is befejeződik.
A rövid életű kifejlett szentjánosbogarak nem táplálkoznak. Egy-két évig fejlődő lárvájuk viszont falánk ragadozó: csigákra vadászik. Zsákmányát kémiai érzékszerveivel keresi. Ha megtalálta, harapásával emésztőfolyadékot juttat áldozata testébe, majd a csiga feloldódó szöveteit felszívja. A magánál jóval nagyobb csigát is megtámadja.
