Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Korszerűsítéssel spórol a vámosi iskola

2015. február 6. 12:37
74 millió forintos uniós támogatásból, az állami támogatást is hozzászámolva összesen 109,6 millió forintból újult meg a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és a községháza épülete. Az iskolában pénteken sajtótájékoztatón mutatták be a fejlesztéseket.

A házigazda Szokolainé Polyák Tünde igazgató kijelentette: egy kistelepülés akkor tud megmaradni, fejlődni, ha képes megtartani iskoláját, óvodáját.

Szokolainé Polyák TündeSzokolainé Polyák Tünde

Az önkormányzat úgy döntött, hogy megtartja a köznevelési intézményeit, és jó kapcsolatot ápol a Klebelsberg Központtal és a tankerülettel. A 67,4 millió forintból megújult épület nagy lehetőség az iskolának versenyképessége megőrzésére. „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – idézett Szentgyörgyi Alberttől az igazgató, hozzátéve:

miközben más kistelepüléseken egyre kevesebb a gyerek, Nemesvámoson nem kell átszervezni az iskolát a csökkenő létszám miatt, a szülők szívesen hozzák ide a gyerekeket.

Megjegyezte: nehéz időszak volt az elmúlt pár hónap, a tanítás a felújítással párhuzamosan zajlott, de szerencsére együttműködő kapcsolat alakult ki az önkormányzat, a kivitelező, az iskola és a szülők között.

Czunyiné Bertalan JuditCzunyiné Bertalan Judit

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár elárulta: a mai napig egy hasonló méretű településen él, és pontosan tudja, hogy egy ekkora közösségnek mit jelent egy ilyen felújítás. Ezek az épületek elavult infrastruktúrával szolgálták ki a feladatokat. A kormány fontosnak tartja ezeket a fejlesztéseket, ezt bizonyítja az is, hogy az uniós támogatást a központi költségvetésből egészítették ki. Fontos, hogy a kistelepülésen elő gyerekek is megkapjanak minden lehetőséget a továbbtanuláshoz.

Czunyiné hozzátette: a jövőben tudatos, tervezett, az intézményhálózat fejlesztését megcélzó kezdeményezések valósulnak meg országszerte.

Az intézményfejlesztést a KLIK-en keresztül szeretnék egységessé tenni.  A tankerület egészében kell gondolkozni, a köznevelést az óvodától a középiskoláig a teljes intézményrendszerben össze kell hangolni. A jövő nagy kérdése az óvodáztatás. Fontos, hogy a gyerekek 3 éves kortól az iskolai munkát megalapozó óvodai képzésben vehessenek részt – fejtette ki az államtitkár.

Némedi LajosNémedi Lajos

Némedi Lajos veszprémi alpolgármester szerint jó példa ez a fejlesztés arra, hogy nem elkoptatott szöveg az: aki az oktatásba fektet be, az a jövőbe fektet be; ezt a kormány is kiemelt célnak tartja. Kijelentette: Nemesvámos és Veszprém oktatása maximálisan együttműködik, sok tehetséges diákot kaptak a középiskoláink, akik itt kezdték tanulmányaikat.

Sövényházi Balázs, Czunyiné Bertalan Judit, Porga Gyula és Némedi LajosSövényházi Balázs, Czunyiné Bertalan Judit, Porga Gyula és Némedi Lajos

Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az iskola, hanem a községháza is megújult a 85 százalékos támogatási intenzitású uniós pályázatból, a projekt költségvetésének fennmaradó 15 százalékát pedig a magyar állam pótolta ki, így önkormányzati önerő nélkül valósult meg a fejlesztés.

Nőtt a komfortérzetNőtt a komfortérzet

Az iskolában a homlokzatot és a födémet szigetelték, valamint biomassza alapú kazánt szereltek be, amely mezőgazdasági melléktermékekkel üzemeltethető: olyan anyagokkal, amik Nemesvámos területén is megtermelhetők. Amellett, hogy a komfortossági érzet is nőtt,

a fejlesztésnek köszönhetően a két intézmény évente 3 millió forintot takarít meg.

A polgámester hozzátette: egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően a közeljövőben napelemrendszert szerelnek fel az épületre, amivel még tovább csökkenhetnek a költségek.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.