Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben jubilál az Apostol együttes

2015. március 10. 14:06
A Veszprém Arénában ünnepli 45 éves jubileumát a legendás Apostol együttes március 14-én.

Nyári pénzkereseti lehetőség motiválta először a zenekar tagjait, a balatonföldváriak hallhatták őket először – emlékezett vissza a kezdetekre Németh Zoltán, az Apostol együttes vezetője a koncertet beharangozó sajtótájékoztatón kedden a városházán.

Németh ZoltánNémeth Zoltán

1971-ben megnyertek egy könnyűzenei fesztivált, de csak az iskolai tanulmányok végeztével vált egyértelművé, a zenélésből szeretnének megélni. “Nehéz éveket hozott az első időszak, nem kimondottan sláger zenékkel dolgoztunk akkoriban, azonban Meződi József érkezése és némi szerencsének köszönhetően megtaláltuk azt az utat, amit 1974 óta töretlenül járunk” – fogalmazott a zongora mögött helyet foglaló zenész.

Meződi JózsefMeződi József

Meződi József énekes elmondta, a 45 évet teljesen átölelő, mintegy két órás koncertet kap majd a veszprémi közönség. Szinte egy időutazáson vehetek részt az érdeklődők, hiszen az együttes bemutatja, hogy hol kezdték a zenélést és merre tartottak. Több olyan dal is felcsendül, ami még sosem jelent meg lemezen, illetve a kezdeti időszakban játszott stílus is felelevenedik majd a színpadon.

Szeretnénk mindenkit megénekeltetni és ha úgy adódik, megtáncoltatni – fogalmaztak a zenészek –, hogy mindenkiben maradandó élményt okozzon a 45 éves jubileum megünneplése.

A koncerttel kapcsolatban Némedi Lajos alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Veszprémben ünnepel a legendás csapat, amely egyébként személyes kedvence is. Hozzátette: a nézőtér kialakítása 1500 fős közönséget tud majd befogadni, a belépők nagy részét pedig már értékesítették, így nem érdemes tovább várni a vásárlással annak, aki az Apostollal szeretné tölteni a szombat estét.

Englert Róbert, a Csarnok Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztató keretében ismertette, további színes programok várják majd az Arénába látogatókat a következő időszakban is. “Januárban hittel és erővel kezdtünk el egy olyan szakmai munkát, ami a meglévő magas színvonalú programok mellett hagyományteremtő programelemekkel bővíti a csarnokot” – hangoztatta.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.