Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Nyaralással segítenek

2015. május 5. 13:42
Saját házukban lát vendégül rászoruló családokat a sümegcsehi Erdélyi Margit és párja.

Sok rosszat hallhattunk a közelmúltban arról, hogy nem mindig jutnak el az adományok, támogatások azokhoz, akiknek szánták őket, ezért is gondolta úgy Erdélyi Margit, hogy nem bízza a véletlenre a dolgot, és személyesen segít. Párjával úgy döntöttek, hogy olyan családokat látnak vendégül néhány napra, akik nem engedhetnék meg maguknak a nyaralást. Hogy mekkora szükség van erre a segítségre, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy Margiték naptárja három óra alatt megtelt erre a nyárra.

Erdélyi Margit és Major AttilaErdélyi Margit és Major Attila

A vendéglátók a hozzájuk érkező családok minden szükségletéről gondoskodnak majd, és ha a szülők szeretnének egy kis időt kettesben is tölteni, Margiték a gyerekekre is figyelnek. „Mindenkinek szüksége van a feltöltődésre” – mondta – „Persze a gondok nem oldódnak meg, de néhány napra el lehet szakadni tőlük”.

A kezdeményezéshez egyre többen csatlakoznak, van aki a nyaraló családok lakhatását biztosítja – Kozma Gábor családjával egy vendégházba tud 3-4 családot befogadni a nyáron, egy nyugdíjas házaspár pedig a tóalmási kempingbe telepített sátrukat engedi át az idényre rászorulóknak –, és persze sokan vannak, akik kisebb hozzájárulásokkal: az utazás megoldásával, ágyneművel, élelmiszerekkel, mosószerekkel segítenek. Aki szeretne többet megtudni a kezdeményezésről, esetleg maga is segítene, a Nyaralj nálunk ingyen Facebook-csoportban találja meg az aktuális információkat.


„Minden gyerek megérdemli, hogy felnőttként legyenek emlékei a szüleivel töltött családi nyaralásról”.


A legszebb a történetben, hogy mindenki nyertesnek érezheti magát; nemcsak azok a családok hatódnak könnyekig, akik számára eddig csak elérhetetlen álom volt egy nyaralás, hanem azok is, akik segítő kezet nyújtanak. „Nem számítottunk rá, hogy ilyen szeretetlavina indul el” – fogalmazott Margit.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.