Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Készülőben az első közösségi finanszírozású veszprémi film

2015. május 15. 16:44
Veszprémi alkotók, művészek, civil szervezetek összefogásával és a közösség finanszírozásával készül a Szeretföld című játékfilm. A Magyar Filmszemle-díjas rendezővel, Buvári Tamással beszélgettünk az ötletről és a film céljairól.

Buvári Tamás a forgatókönyvet Iancu Laura Szeretföld című kisregényéből írta, amely az első világháború idején játszódik Csángóföldön, és egy zárt kolónia társadalmának életén keresztül meséli el a háború egyénre és közösségre tett hatásait.

részlet a filmből/fotó:ladányi jánosrészlet a filmből/fotó:ladányi jános

Honnan jött az ötlet, hogy feldolgozod a témát?

Az eredeti kisregény elolvasása (amit mindenkinek szeretettel ajánlok) olyan hatással volt rám, hogy úgy éreztem: számomra most a legidőszerűbb, hogy filmet készítsek belőle, - mind a belső és mind pedig a külső körülmények miatt. Korábban is készítettem már háborús tematikájú filmeket, ez mindig érzékeny téma volt számomra. A szomszédban dúló háború pedig még inkább felerősítette a téma iránti érdeklődésemet.

Miről szól a film? Mi az üzenete?

Műfaját tekintve egy szerzői filmnek gondolom, ami nem kifejezetten a háborúról szól, de összefügg vele, hiszen egy háború utáni helyzetet mutat be egyéni és közösségi szempontból. A fejlődést, a reményt, az újrakezdést, és a talpra állást. Szerintem sokakat érint ez a téma. A saját életünkben is sokszor padlóra kerülünk, és azt gondoljuk, nincs remény. De mégis honnan merítjük azt az erőt, hogy talpra álljunk?

A film a regénnyel ellentétben nem egy első világháborús, hanem egy fiktív környezetben játszódik. A mai zárt közösségek mechanizmusai, viselkedési és kapcsolati formái szerintem ugyanúgy érvényesek, mint akkor, és izgalmasabb egy mai környezetbe helyezni azokat. Az eddigi filmjeimmel ellentétben pedig azt gondolom, hogy ma

nem biztos, hogy felelősen tudnék olyan filmet készíteni, amiben egyáltalán nincsen remény, felemelkedés, humor, vagy nem jelenik meg az élet boldogabb oldala.

A figyelmeztetésnek szánt művekkel pedig óvatosan kell bánni, mert zavart okozhatnak a fejekben.

részlet a filmből/fotó:ladányi jánosrészlet a filmből/fotó:ladányi jános

Közösségi finanszírozással készül a film. Ezt hogyan kell elképzelni?

Ma Magyarországon állami támogatással csak egyetlen csatornán, a Filmalapon keresztül lehet játékfilmet készíteni, és úgy gondolom, hogy a Szeretföld projektje azon nem feltétlenül menne át. Ezen elgondolkozva merült fel alternatív megoldásként a közösségi finanszírozás, hogy bevonjuk a civileket is. A lehetőség mindenki számára nyitott, hogy segítse a munkát akár stábtagként, vagy statisztaként. Szerencsére rengeteg lelkes ember van körülöttem. Ha a veszprémi művészek, és civilek részt vállalnak az elkészítésben, az közösségformáló és példaadó is lehet. Tudtommal itthon így még nem készült film.

Kik azok, akik eddig a film mögé álltak?

Több veszprémi és Veszprém környéki művész támogatja a projektet, köztük Kőrösi Csaba, Ladányi János, Lipták Jeanne, Módri Györgyi, Máté P. Gábor, Rozsnyói Péter, Turós-Máté Kinga, Trócsányi Gergely, Gecs Mónika, Németh Csaba, P. Kovács Péter és Dósay Norbert. Rajtuk kívül a veszprémi önkormányzat és több civil szervezet is támogat bennünket.

Vannak-e céljaid a filmmel?

Az egyik célom, hogy Magyarországon minél többen láthassák. Kerüljön mozi forgalmazásba, artmozi hálózatokba és művelődési házakba. A középiskolákba bevezetett médiaoktatás annyira elment csak a média irányába, hogy gyakorlatilag a fiatalok a mai kortárs magyar filmeket nem ismerik. Ha nagy távolság van a fiatal generáció és a magyar filmek között, akkor nem fognak itthoni filmeket nézni, és még nehezebb helyzetbe kerül a magyar filmgyártás...

...Vissza kell találnunk a fiatalokhoz, akik alig járnak moziba, és ha mégis, ott is csak az amerikai klisékkel találkoznak, amelyek között ritka a művészi, lélekemelő alkotás.

***

A Pannonfíling gondozásában készülő Szeretföld-projekt a Pannonfíling Klub május 20-án, 17 órakor, a Hangvilla Kamaratermében tartott rendezvényén mutatkozik be részletesen, ahol az érdeklődők előzetest láthatnak a készülő filmből, és személyesen is megismerkedhetnek az alkotókkal.

Ge. Á.
Cseh Zoltán
további cikkek
A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.