Az év végén mozikba kerülő film Andy Weir regénye alapján készült. A könyv az utóbbi évek legzseniálisabb scifije, rengeteg humorral, öniróniával, és mindeközben végig ragaszkodik ahhoz, hogy valósághűen ábrázolja az eseményeket.
A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, amikor az ember már eljutott a Marsra, de még csak az első lépéseket teszi meg a vörös bolygó felszínén. Az egyik expedíciót azonban hat nap után félbe kell szakítani egy homokvihar miatt. A legénység elhagyja a bolygót, ám maguk mögött hagyják a halottnak hitt Mark Watney-t. Csakhogy Watney - akit a filmben Matt Damon játszik majd - mégis túlélte a homokvihart, és szembesül azzal, hogy egyedül maradt az egész bolygón, nem tud kapcsolatba lépni a külvilággal és legjobb esetben is négy évbe telik, mire újra emberek érkezhetnek a Marsra. Addig is túl kellene élni valahogy.
A legjobban talán a Financial Times kritikája foglalta össze a történetet egyetlen képletben: A marsi szerintük nem más, mint a Robinson Crusoe és a Gravitáció találkozása - és valahol igazuk is van.
Mindig félek olyan filmeket megnézni, amiket egy regény alapján készítettek, az én tapasztalatom az, hogy a film szinte soha nem képes közelébe sem érni a könyv színvonalának. A marsi esetében azonban van remény, már csak azért is, mert a történet nagy részében Watney egyedül van, monológokat mond, vagyis adja magát a lehetőség, hogy egy az egyben felolvassák a könyvet úgy, hogy erre egy érdekes, izgalmas filmet építsenek fel.
