Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb évfolyam kaphatja meg a méhnyakrák elleni védőoltást

2015. augusztus 26. 8:34 // Forrás: mti
Az ősszel induló tanévben is lehetőséget kapnak a hetedik osztályos lányok arra, hogy méhnyakrák elleni ingyenes védőoltást kapjanak, az ehhez szükséges beleegyező nyilatkozatot 2015. szeptember 11-ig kell kitölteni és leadni.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint a hazai méhnyakrák-megelőzési program részeként a múlt év őszén bevezetett, a humán papillomavírus (HPV) elleni térítésmentes, önkéntes védőoltásra a 2015/2016-os tanévben is azok a lányok jogosultak, akik az iskola 7. évfolyamát végzik.

A méhnyakrák elleni védőoltást - az előző tanévhez hasonlóan - az idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első oltás októberben, a második 2016 áprilisában lesz esedékes. Az iskola-egészségügyi szolgálat védőnője gondoskodik arról, hogy a tájékoztató anyagok és a nyilatkozat megtételéhez szükséges dokumentum a szülőkhöz időben eljusson.

Az elmúlt tanévben Magyarországon 38 ezer magyar családban döntöttek úgy, hogy élnek a lehetőséggel, és kérik a védőoltást a több mint 46 ezer jogosult közül. A szülőket az iskola-egészségügyi szolgálat segítségével szinte kivétel nélkül sikerült elérni, a nyilatkozatok 99,3 százaléka érkezett vissza a védőnőhöz, és a jogosultak 77,5 százaléka kérte az oltást, további 5,6 százaléka pedig már korábban megkapta azt.

A méhnyakrák elleni védőoltás a HPV azon két típusa ellen nyújt védelmet, amely a méhnyakrákok 70 százalékának kialakulásáért felelős. Ezért az ÁNTSZ javasolja a védőoltás beadását, és kéri a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel.

Az ÁNTSZ szerint az, hogy a méhnyakrák elleni önkéntes védőoltás bevezetésének első évében 80 százalék feletti átoltottságot sikerült elérni Magyarországon, nagyban köszönhető az iskolavédőnőknek és iskolaorvosoknak.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza közélet Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. ma 14:21 A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel közélet A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. tegnap 13:44 Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.