Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A királyné városai

2015. szeptember 4. 22:30
Veszprém és Passau testvérvárosi kapcsolatának 15. évfordulóján jubileumi záradékot írtak alá a két város elöljárói pénteken. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Passau és Veszprém testvérvárosi kapcsolatait az élet számos területére sikerült kiterjeszteni, ezt a kapcsolatot szeretnénk most ünnepélyesen megerősíteni – fogalmazott Porga Gyula veszprémi polgármester, aki emlékeztetett: a két település kapcsolata nem korlátozódott erre a tizenöt évre, évezredes hagyományai vannak Gizella királyné révén.

Porga GyulaPorga Gyula

A polgármester köszönetet mondott a testvérvárosi kapcsolat kezdeményezőinek és a kapcsolatot ápolóknak, köztük Szendi József érseknek és Dióssy László korábbi polgármesternek.

„Európa ma a nemzetek Európája, együttműködésünk kitűnő példája annak, hogyan élhetnek együtt eltérő nyelvű és történelmű, ám közös európai kulturális gyökerekkel rendelkező közösségek.”

Urban Mangold passaui alpolgármester is a két nemzet történelmi kapcsolatairól beszélt, felelevenítve, hogy a magyar állam alapítása idején a passaui egyházmegye egészen a magyar határig húzódott, ezért is volt nagy szerepük a magyar kereszténység megalapozásában. Gizella királyné férje halála után a passaui kolostorban töltötte élete hátralévő éveit, és ott is temették el – sírja jelentős zarándokhely.

Urban MangoldUrban Mangold

„Az eljövendő generációk számára óriási ajándék, hogy megőriztük számukra történelmi városainkat.”

Az alpolgármester méltatta a két városban működő testvérvárosi baráti körök odaadó tevékenységét, amely a polgárok szintjén is szoros köteléket jelent a települések között, ahogy a művészeti és oktatási területen is határokon átívelő együttműködés alakult ki. Reményét fejezte ki, hogy a barátság olyan sokáig fennmarad, mint a két város szépsége.

A rendezvényen Nagy Csaba lantművész és a Hriszto Botev iskola diákjai működtek közre.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A szélsőjobb és a szélsőbal is behúzott egy-egy tartományt Németországban közélet A szélsőjobb és a szélsőbal is behúzott egy-egy tartományt Németországban Vasárnap két német tartományban is az urnákhoz járultak a választók. Mecklenburg-Elő-Pomerániában a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) arathatott történelmi győzelmet, míg Berlinben a szélsőbaloldali Die Linke került az élre. A hagyományos kormánypártok, különösen a CDU, megsemmisítő pofonba szaladtak bele. ma 7:06 A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szumó Európa-bajnokság Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! tegnap 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.