Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Kalandos délután az Állatkertben

2015. október 2. 15:30
Állat- és állatkert-ismereti vetélkedőn mérhették össze tudásukat a veszprémi általános iskolások pénteken, az állatok világnapján.

A Veszprémi Állatkert minden évben játékos vetélkedőt szervez a veszprémi és Veszprém környéki általános iskolásoknak az állatok világnapján. Pénteken kilenc általános iskola közel százötven diákja gyűlt össze az állatkert Fejes-völgyi bejárata előtt, hogy egy kalandos délutánon összemérjék tudásukat.

Az idei rendezvény fő témája az állatkert fajmegőrzési és természetvédelmi tevékenysége volt, de a tanulók kaptak kérdéseket az állatkert történetéről is. Az öt fős csapatoknak állatokat kellett felismerni, játékos rejtvényeket kellett megfejteni, valamint egy az európai fajmegmentési programban résztvevő állatokkal kapcsolatos tesztet kellett kitölteni.

Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója kérdésünkre elmondta: a rendezvény kiemelt célja, hogy a gyermekek a játékos feladatok megoldásával bővítsék ismereteiket az állatokról, a természteről és a természetvédelemről.

Csepely Máté
további cikkek
Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. 2024. március 27. 14:30 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.