Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hatékonyabbá tesszük a társkeresést

2015. október 24. 14:48
2000 óta működik Veszprémben a Cronos Társkereső országos hálózatának helyi irodája. Babos Józseffel, az iroda vezetőjével beszélgettünk a cég által kínált lehetőségről, és arról, hogyan tudják segíteni az ügyfeleket a társkeresés olykor ingoványos terepén?

Milyen rendszer alapján működik a veszprémi Cronos? Mit nyújtanak az ügyfeleknek?

Hagyományos társkereső irodaként jöttünk létre 2000-ben, amit 2006-ban kiegészítettünk egy online társkereső rendszerrel is. Utóbbit ingyen is igénybe vehetik az ügyfeleink, amennyiben megelégednek az alapszolgáltatásokkal, ami tulajdonképpen annyi, hogy egy felületet biztosítunk nekik az ismerkedésre. Velük nem állunk kapcsolatban, prémium ügyfeleinkkel viszont személyes kapcsolatot tartunk fent, a háttérből segítjük őket. A weblapon keresztül keresgélhetnek ők is, viszont egy zárt rendszert alkotnak, azaz a kizárólag online tagok nem láthatják az ő adatlapjukat egészen addig, amíg úgy nem döntenek, hogy nyilvánossá teszik azt. Onnantól kezdve viszont elindulhat a levelezés.

Említette, hogy a háttérből segítik a prémium ügyfeleket. Ez mit jelent a gyakorlatban?

Tippeket adunk az információátadásban, felhívjuk a figyelmüket egy potenciális partnerre.

Jellemző ugyanis, hogy nagyon sok ember nem veszi észre az adatlapok alapján a számára ideális partnert, a segítségünkkel viszont sokkal hatékonyabbá tudjuk tenni a párkeresést.

Ami ráadásul ma már egyáltalán nem csak a fiatalabb korosztályokat érinti: előfordul, hogy valaki egy évtizedes kapcsolat, egy felbomlott házasság után válik hirtelen társkeresővé. Ilyenkor kezdetben sokan nem is tudják, hogyan fogjanak neki a keresgélésnek. Egy rosszul kitöltött adatlap nagyon félreviheti a dolgot. Gyakori az is, hogy nem jó fotót töltenek fel, ami megint csak megnehezíti az ismerkedést. Ahogy az is, hogy sokkal idősebbnek látjuk a korosztályunkat, mert korábban a partnerünk mellett nem érzékeltük az idő múlását, és máshol kezdünk el keresgélni, mint ahol kellene. Ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésében segítünk irodai ügyfeleinknek. De ha úgy kívánják, akár teljes mértékben átvállaljuk a társkeresést: az adatok alapján megkeressük az ideális társat, majd bemutatjuk őket egymásnak.

Veszprémben kik veszik igénybe a szolgáltatást?

A nagy többség átlagban a 30-asok közül kerül ki, illetve a középkorosztály, az idősebbek is gyakrabban fordulnak hozzánk.

Milyen arányban vannak jelen az ügyfelek a két platformon?

Mivel az online részlegre akár pár perc alatt, egy kóbor gondolattól vezérelve is fel lehet regisztrálni, így ott sokkal többen vannak jelen. Ez persze azt is jelenti, hogy nem mindenki vágyik komoly kapcsolatra, többen csak kíváncsiságból regisztrálnak az oldalra. Irodai ügyfeleink száz százalékban társkeresők, velük személyesen konzultálunk, amikor megjelennek az irodában, rögzítjük az adatokat – ez tulajdonképpen egy természetes szűrő is.

Talán ezek az „áltárskeresők” is az oka, hogy sokan ódzkodnak az online társkereséstől, mert nem szeretnének csalókba, zaklatókba futni. Az ő érdekeiket hogyan védik?

Minden adatlapot ellenőrzünk, de ez csak arra terjedhet ki, hogy káros tartalom ne kerüljön ki. Ennél többet nem tehetünk, hiszen személyiségi jogok is vannak, ráadásul nem mindig könnyű felismerni a komolytalan tagokat. Persze mindig vannak bizonyos jelek, ezeket igyekszem elmondani a partnereinknek. Ha például valaki hirtelen eltűnik az első személyes találkozó előtt, nem érdemes várni rá, mert ő nem vágyik egy felelősségteljes kapcsolatra. Van egyébként, aki ezt le is szögezi az elején, például az idősebb emberek között gyakori, hogy csak barátkoznának. Ez nem baj, hiszen

mindenkinek szüksége van valakire, aki visszaigazolást ad, akire támaszkodhat. Mi ezt meg tudjuk adni nekik.

Van, akinek egyáltalán nem ajánlott az online társkeresés?

Nagyon sokféleképpen gondolkoznak az emberek, vannak egészen szélsőséges esetek, de még ők is megtalálhatják a párjukat. A kárt okozók persze semmilyen oldalra nem valók, ha ilyenre bukkanunk, annak töröljük is az adatlapját. Előfordulhat egyébként, hogy aki már sok ilyennel találkozott, belefárad az internetes társkeresésbe, ezért is gyakori, hogy többen irodai tagságra váltanak. Aki ezt nem szeretné meglépni, vagy csak úgy érzi, rossz passzban van, annak azt szoktuk javasolni, egy időre hagyjon fel a keresgéléssel, és csak később térjen vissza, máskülönben úgyis garantált a sikertelenség.

Cikkek sorozata szól a megváltozott társkeresési szokásainkról. Önöknél ez mennyire csapódik le?

Mi is tapasztaljuk, hogy teljesen átalakultak a társkeresési szokásaink.

Sokkal tudatosabbak lettünk, pontosabban megfogalmazzuk az igényeinket, és míg néhány évtizede nagyjából elég volt annyi, hogy találjunk egy szimpatikus partnert, most már nem ugrunk fejest bármilyen kapcsolatba.

Persze hozzá kell tenni, egy társkereső szolgáltatásnál ez a tudatosság elengedhetetlen is. Másrészt viszont sokkal nehezebb kimozdítani az embereket. Indulásunkkor rengeteg rendezvényt szerveztünk, amikre nem csak az iroda ügyfelei jöhettek el, hanem bárki a városból. Nagyjából azzal egy időben, hogy bejött az online szolgáltatásunk, viszont kezdtek elmaradni az emberek ezekről az eseményekről. Valószínűleg ennek az az oka, hogy az interneten sokkal könnyebb és gyorsabb kiszűrni, ha valakivel mégsem vagyunk egy hullámhosszon, így nem futunk annyi felesleges kört.

Összességében mennyire sikeres a Cronos tevékenysége?

Konkrét adatokkal nem nagyon tudok szolgálni, hiszen a siker relatív: valakinek az is siker, ha néhány hétig, hónapig, évig jól érezte magát, míg másnak a házasságnál kezdődik. Mi ezt általában úgy tudjuk mérni, hogy valaki lemondja a tagságát, mert már nincs rá szüksége, illetve nagyon sokszor futok össze a városban egykori tagokkal, akik megköszönik a segítségemet, vagy éppen az ő rokonaik, barátaik fordulnak hozzánk később. És talán az is a sikerünket jelzi, hogy 16 éve működünk a városban: ha valami hiba lenne a gépezetben, már rég leálltunk volna.

Bertalan Melinda
Domján Attila
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 7 7 0 0 241 181 60 14
2. Alba Fehérvár KC U21 7 4 1 2 216 215 1 9
3. Büki TK Bükfürdő 7 3 2 2 242 214 28 8
4. Szentendrei NKE 7 3 1 3 217 199 18 7
5. Red Velvet KC Budapest 7 3 1 3 175 184 -9 7
6. Veszpém Pannon SE 7 3 0 4 199 199 0 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 7 2 1 4 178 220 -42 5
8. VKL SE Győr 7 0 0 7 194 250 -56 0
Utolsó módosítás: 2024. április 1. 22:04
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 7 4 2 1 28 16 12 21
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 7 5 2 0 21 15 6 20
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 7 3 1 3 21 19 2 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 7 2 2 3 13 18 -5 10
5. DEAC 7 2 1 4 19 24 -5 8
6. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 7 1 0 6 14 24 -10 7
Utolsó módosítás: 2024. április 8. 21:36
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO- UNI FKC KFT 24 21 1 2 760 592 168 43
2. Veszprém Handball Academy U21 25 18 3 4 733 641 92 39
3. Szigetszentmiklósi KSK 24 16 2 6 699 633 66 34
4. Optimum Solar - Békési FKC 25 15 2 8 735 713 22 32
5. Mezőkövesdi KKFT 24 12 6 6 728 681 47 30
6. OTP Bank-Pick Szeged U21 24 13 2 9 773 766 7 28
7. KK Ajka KFT 24 13 1 10 650 585 65 27
8. Budai Farkasok-Rév 25 11 3 11 700 703 -3 25
9. Ceglédi KK 25 11 2 12 729 692 37 24
10. DEAC 24 10 2 12 687 682 5 22
11. Vecsési KKFT 25 10 2 13 704 736 -32 22
12. Rákosmente 24 9 3 12 617 669 -52 21
13. Tatai AC 25 7 2 16 692 746 -54 16
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 25 5 2 18 690 794 -104 12
15. Kecskemét 25 5 1 19 640 791 -151 11
16. ÓAM-Ózdi KC 24 2 2 20 641 754 -113 6
Utolsó módosítás: 2024. április 13. 7:38
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/202
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 8 8 0 0 274 203 71 16
2. Alba Fehérvár KC U21 8 5 1 2 251 249 2 11
3. Büki TK Bükfürdő 8 4 2 2 271 240 31 10
4. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
5. Red Velvet KC Budapest 7 3 1 3 175 184 -9 7
6. Veszpém Pannon SE 8 3 0 5 225 228 -3 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 7 0 0 7 194 250 -56 0
Utolsó módosítás: 2024. április 13. 20:49
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 24 16 5 3 46 23 23 53
2. Practical VSC 24 14 5 5 50 30 20 47
3. BICSKEI TC 24 14 5 5 36 23 13 47
4. III. KER. TVE 24 13 6 5 37 22 15 45
5. DOROGI FC 24 10 7 7 36 29 7 37
6. GYIRMÓT FC GYŐR II. 24 9 8 7 47 48 -1 35
7. KOMÁROM VSE 24 8 11 5 31 28 3 35
8. BUDAÖRS 24 10 4 10 40 41 -1 34
9. CAOLA SC SOPRON 24 9 7 8 35 29 6 34
10. KELEN SC 24 8 5 11 30 42 -12 29
11. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 24 7 8 9 36 33 3 29
12. BALATONFÜREDI FC 24 7 8 9 30 34 -4 29
13. ETO AKADÉMIA 24 7 4 13 33 38 -5 25
14. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 24 6 4 14 35 49 -14 22
15. ZTE FC II. 24 4 4 16 22 46 -24 16
16. CSORNAI SE 24 3 3 18 26 55 -29 12
Utolsó módosítás: 2024. április 14. 19:38
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Optimum Solar - Békési FKC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
DEAC
Időpont
2023. október 22. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Mezőkövesdi KKFT
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-22
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
41-29
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
Kecskeméti LC
Időpont
2023. október 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-4
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 11. 17:30
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Vecsés
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
23-32
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Máltai SC
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Érd, Treff Sportcsarnok
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/2024
Hazai
Győri ETO
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2023. november 17. 19:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
38-24
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Rákosmente
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
20-19
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Női futsal NB II Nyugat 2023/24
Hazai
Kiskunhalas
Vendég
VESC
Időpont
2023. november 25. 13:30
Helyszín
Kiskunhalas, Dékáni Árpád Szki.
Eredmény
3-10
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-35
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női futsal NB II Nyugati csoport 2023/24
Hazai
VESC
Vendég
ELTE-BEAC
Időpont
2024. április 20. 16:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Győri ETO- UNI
Időpont
2024. április 21. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/2024
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I, az 1-4. helyért 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas SC
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics szakgimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
KK Ajka KFT
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2024. május 11. 18:00
Helyszín
Budapest, Koltay Jenő Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. május 17. 19:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
2024. május 18. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 25. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. május 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.