Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Látássérültek a munka világában

2015. november 17. 12:06
A súlyos látássérültek munkaerőpiaci esélyeit segítő szakmai fórumot rendezett a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete kedden délelőtt.

Csehné Huszics Mária, a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke a rendezvényen alkalmával elmondta, hogy idén megszületett a következő öt évre szóló Országos Fogyatékosságügyi Program. A veszprémi kerekasztal beszélgetés célja, hogy feltárja a látássérültek tapasztalatait és megoldási javaslatokkal, együttműködési lehetőségekkel segítse a programban dolgozó szakembereket.

Csehné Huszics MártaCsehné Huszics Márta

Csehné Huszics Mária szerint ma egy látássérültnek nagyon nehéz munkát vállalni, hiszen a munkáltatók még mindig tartanak a látássérültek alkalmazásától. Veszprém megyében nagyjából 2700 súlyos látássérült él, azonban komoly probléma, hogy közülök sajnos kevés emberrel van kapcsolata az egyesületnek.

Bernáth Ildikó egykori fogyatékosságügyi miniszteri biztos köszöntőjében elmondta, hogy minden olyan, a keddihez hasonló beszélgetés és találkozó fontos, ami felhívja a figyelmet a különböző társadalmi csoportok problémáira, hiszen azoknak megoldása a többségi társadalom feladata.

Bernáth IldikóBernáth Ildikó

A megoldáshoz azonban meg kell ismerni a fogyatékkal élő emberek problémáit, azokat a nehézségeket amikkel a hétköznapok során találkoznak.

Bernáth Ildió szerint az elmúlt öt évben jelentős változott az emberek gondolkodása. Egyre többször hallani olyan találkozokról, civil szervezetekről és programokról, akik felkarolják a fogyatékossággal élő emberek támogatását ezzel segítve az integrációjukat.

A keddi konferencián a résztvevők megoszthatták egymással tapasztalataikat a látássérültek munkaerőpiaci helyzetének területéről, valamint megoldási javaslatokat és együttműködési lehetőségeket fogalmaztak meg.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.