Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

„Féltjük a város zöldterületeit“

2015. november 18. 16:37
Aggályos az egyelőre csak koncepcióként szereplő színházkerti parkolóház. Erről Hartmann Ferenc és Katanics Sándor beszélt szerdán.

Katanics Sándor, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a városban élők szinte semmit nem tudnak a városvezetés által a Színházkertbe tervezett parkolóház felépítéséről.

A képviselő szerint tavaly ősszel a Városfejlesztési Bizottság egyik ülésén szóba került a veszprémi kultúrális negyed beruházás részeként egy 180 millió forintos, Iskola utcai teremgarázs felépítése. Idén tavasszal a következő öt éves ciklus gazdasági programjának részeként említették a parkolóházat, ekkor már összeg nélkül.

Katanics Sándor és Hartmann FerencKatanics Sándor és Hartmann Ferenc

Katanics Sándor szerint most a veszprémi Intergrált Területi Program részeként, egy több mint egymillárd forintos projektben találkozhatunk újra a parkolóház terveivel, aminek összege mára 280 millió forintra növekedett. A 107 férőhelyes garázs most már az Iskola utcával párhuzamosan, a Színházkert végében lenne.

A képviselő hozzátette, hogy alapvetően nem a parkolóház építése a probléma, hanem az, hogy a belvárosban már vannak parkolóházak, amik kihasználatlanok. Évtizedek óta probléma a kórház környéki parkolás megoldása, és ez a probléma az onkológiai centrum átadásával valószínűleg csak növekdeni fog. Katanics Sándor hozzátette, hogy a zöldterületek védelmének érdekében alaposabban át kellene gondolni az elképzelést.

A parkolóház látványterveA parkolóház látványterve

Hartmann Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője szerint a legnagyobb probléma, hogy a parkolóház építésével kapcsolatban számos információt elhallgat a városvezetés. A képviselő szerint nem tudni, hogy készültek-e közlekedési hatástanulmányok, nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni, és mikorra térül meg a befektetés. Eddig egyetlen látvenytervet láttak a város önkormányzati képviselői. Hartmann Ferenc hozzátette, hogy féltik a város zöldfelületeit.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a nem csak a leendő parkolóházról, hanem a projekt további elemeiről, a Kálvária dombi látványliftről, a Pannon Egyetemhez tervezett parkolókról és a város közlekedésfejlesztési tanulmány terveiről sincsenek konkrét információik. Hartmann Ferenc szerint ideje lenne időben megismertetni a veszprémiekkel és képviselőikkel a város terveit.

Csepely Máté
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.