Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eurostat: a nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában

2016. március 7. 14:09 // Forrás: mti
Bár a helyzet javult, a nők Európa-szerte még 2014-ben is átlagosan 16,1 százalékkal kevesebbet kerestek a férfiaknál, az ezt megelőző évhez képest a legnagyobb javulás Magyarországon mutatkozott - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfői jelentéséből.

A nemek közötti bérszakadék mélysége nem változott lényegesen 2013-hoz képest, akkor 16,4 százalék volt a különbség átlagosan.

A 28 tagállamot tömörítő unión belül Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 2014-ben 28,3 százalékos volt a bérszakadék. Ezt Ausztria (22,9 százalék), Csehország (22,1 százalék), Németország (21,6 százalék) és Szlovákia (21,1 százalék) követte - tudatta az Eurostat a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából közzétett friss helyzetértékelésben.
A közhiedelemmel ellentétben a helyzet közel sem a skandináv országokban a legjobb: a bérek közti különbség a vizsgált időszakban Szlovéniában (2,9 százalék), Máltán (4,5 százalék), Olaszországban (6,5 százalék), Lengyelországban (7,7 százalék) valamint Luxemburgban (8,6 százalék) és Belgiumban (9,9 százalék) volt a legalacsonyabb.

A vizsgált országok többségében javult a helyzet a 2013-as adatokhoz képest.

A legnagyobb javulást Magyarországon mérték, ahol egy év alatt 3,3 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közti bérkülönbség. Magyarország 15,1 százalékkal jelenleg a középmezőnyben helyezkedik el.

A legnagyobb mértékben Litvániában és Portugáliában nyílt tovább a bérolló, mindkét országban 1,5 százalékponttal nőttek a fizetésbeli különbségek. Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve, helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között.

vehir.hu
további cikkek
Másfajta várospolitikát folytatnak az Együtt Veszprémért képviselői Együtt Veszprémért Másfajta várospolitikát folytatnak az Együtt Veszprémért képviselői A veszprémi ember gondolatai, problémái és ötletei állnak az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselőcsoport politikájának középpontjában, mondta el Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselők a hétfőn tartott sajtótájékoztatójukon, ahol szóba került a Veszprémi Kézilabdázás Napjának megünneplése és egy decemberi társasházi vis major helyzet is. A képviselőknél portálunk rákérdezett a közelgő országgyűlési választásra is, terveznek-e indulni, ha nem, akkor pedig kit támogatnak? tegnap 15:36 Az operatív törzs azt kéri: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt közélet Az operatív törzs azt kéri: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt Jelenleg nincs érvényben meteorológiai riasztás, azonban ha lesz ilyen - akár citromsárga, akár narancs, akár piros meteorológiai riasztás - az ónos eső miatt, az érintett területen senki ne induljon útnak - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az operatív törzs hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten. tegnap 12:28 A Csolnoky Ferenc Kórházban megújultak az egynapos sebészeti ellátás feltételei közélet A Csolnoky Ferenc Kórházban megújultak az egynapos sebészeti ellátás feltételei Lendületet kapott az egynapos sebészet Veszprémben: a Csolnoky Ferenc Kórházban megújultak az egynapos sebészeti ellátás feltételei, korszerű eszközökkel és szervezett betegutakkal - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán. tegnap 10:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.