2017. március 26., vasárnap
Emánuel névnap

EKF: A kultúra kötelék

  • EKF
  • 2016.03.09
    11:12
Európa Kulturális Fővárosai 2016-ban azt üzenik: a kultúra feloldja az ellentéteket.

Az Európa Kulturális Fővárosa program 1985 óta létezik. Az Európai Unió Tanácsa alapította Melina Mercouri görög kulturális miniszter kezdeményezésére. Azóta minden évben egy vagy több város, s azon keresztül országa és annak kultúrája válik ismertté Európa lakosai számára, hozzájárulva így a kulturális sokszínűség fenntartásához, s a közös kulturális örökség megőrzéséhez. Elsőként Athén viselte a címet az alapítás évében.

WrocławWrocław

Minden évben több – előre meghatározott országbeli – város viselheti a címet: 2010-ben Pécs a német Essennel és a török Isztambullal osztozott, a címet 2023-ban elnyerő magyar városnak (eddig Veszprém mellett Tokaj és Debrecen jelentette be indulási szándékát) pedig brit társfővárosa lesz.

Idén a lengyel Wrocław és a spanyol San Sebastián osztozik a kitüntető címen.

San Sebastián ünnepi weboldalán magát az Együttélés fővárosának nevezi: céljuk, hogy a kulturális programokon keresztül erősítsék a helyi közösséget, fejlesszék a tiszteletet az emberi jogok iránt, aktívabb, résztvevő közösségek alakuljanak ki, amik képesek a kultúrán és művészeteken keresztül feloldani nézeteltéréseiket. Ezek a célkitűzések többek jól hangzó jelmondatoknál: Donostia San Sebastián ugyanis Baszkföldön található, az anyaországgal szembeni kulturális és etnikai különbségek a mindennapokban is érezhető feszültséget teremtenek – ezek elsimítása olyan feladat, amiben az EKF program nagy segítség lehet.

Ezzel szemben Wrocław azért pályázott az Európai Kulturális Főváros címre, „mert el akarnak mesélni egy történetet” – írják bemutatkozó oldalukon. Egy történetet, ami szokatlan, tragikus és megindító. Megannyi évnyi jólét és fejlődés után elképzelhetetlen mértékű katasztrófa történt: a második világháború porig rombolta a várost – fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Elvesztették azokat a polgáraikat, akik generációk óta építették a várost, és helyettük újak jöttek, akik idegenek voltak a környéken. Erről a pontról kellett továbblépniük, újraépíteniük a várost, elfogadni, hogy a lengyel, a német és a zsidó örökségek egyaránt Wrocław kultúrájának fontos színei. Bemutatkozásukban azt írják, mára egy nyitott, elfogadó, virágzó várost építettek, és szeretnék megmutatni a világnak, hogy a legsötétebb gödörből is mindig van kiút, hogy a romokból és emberi tragédiákból új élet sarjad.

Zaraz nastąpi złączenie Czterech Duchów Wrocławia. Czas na wielkie #przebudzenie. #wro2016 #wro2016start

ESK Wrocław 2016 (@wroclaw2016) által közzétett fénykép,

San Sebastiánban és Wrocławban közös, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez nem monumentális építkezésekre volt szükségük, hanem olyan alapokra, amik erősebbek az ezer éve álló várfalnál is: az emberi közösségekre. És arra, hogy megmutassák: bármilyen mélyről gyökerező konfliktusok szabdalják is a közösségeket, kultúránk az, ami mindig összeköt minket.

San SebastiánSan Sebastián