Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Észt hét Veszprémben

2016. március 16. 16:57
Kilencedik alkalommal biztatnak az Észt hét szervezői, vagyis az Észt Intézet és a Szimplafilm arra, hogy egy héten át mindent félretéve merüljünk alá az izgalmas és sokszínű észt kultúrába.

Az összművészeti fesztivál hagyományos helyszíneihez – Budapest, Debrecen és Szeged – idén az egyik Finnugor Kulturális Főváros, Veszprém is csatlakozik.

Az Észt hét veszprémi nyitóeseménye két kis iskola diákjainak találkozását és együttműködését mutatja be. Az ösküi Tasner Antal Általános Iskola és az észtországi Puurmani Mõisakool két éven keresztül dolgozott együtt a népi gyógyászat és gasztronómia témájában Szedtem, ettem, gyógyítottam nevű projektjén. Az erről készült kiállítás élménybeszámolóval egybekötött megnyitóját március 17-én 18 órakor rendezik meg a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban. Ünnepi köszöntőt mond Marina Kaljurand, az Észt Köztársaság külügyminisztere, a kiállítást megnyitja Íjgyártó István államtitkár. Közreműködnek a Tasner Antal Általános Iskola diákjai, a Mokornulga Leelokoor és a Seto miihi summ szetu kórusok. A tárlat március 24-ig tekinthető meg.

2016 Észtországban a Tengeri kultúra éve. Ennek jegyében március 18-án 16.30-kor a Városháza aulájában nyílik meg Arvo Iho fotókiállítása. A Balti-tenger mentén című tárlat testközelből mutatja be Észtország part menti lakóinak mindennapjait, akiknek élete az évszázadok során elválaszthatatlanul összefonódott az országot három oldalról is körbeölelő vízzel. Iho a fotográfia mellett filmkészítéssel is foglalkozik, Montanától Colombóig sok helyütt tanította már a filmszakmát, pályafutását Andrej Tarkovszkij mellett kezdte.

Bizonyára sokak érdeklődését felkelti majd a Krisztus Szibériában él című dokumentumfilm, melynek rendezői azt vizsgálták, milyen lehet egy gyereknek a civilizációtól szinte teljesen elzártan, egy különös vallási közösségben felnőni. A film ingyenes vetítése március 18-án 18 órakor lesz az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy Termében.
Március 21-étől további 3 estén lehet észt filmeket látni a Városi Művelődési Központban.

Képzeljük el, hogy egy millióan váltanak itthon jegyet egy hazai filmre… Ilyesmi történt tavaly Észtországban, ahol az észtek egytizede volt kíváncsi az 1944 című történelmi drámára. A film alkotói a lehető legobjektívebben próbálták megjeleníteni a Vörös Hadseregben és a balti SS alakulatokban egymás ellen harcoló észtek tragédiáját.

Arvo Pärt népszerűsége töretlen: megszakítás nélkül ötödik éve ő a világ legtöbbet játszott kortárs zeneszerzője. A róla szóló bensőséges hangulatú, érzékeny portréfilm minden eddiginél többet megmutat a világhírű észt komponista világából. A nézők között Arvo Pärt-CD-t sorsolnak ki.

Természetesen nem hiányozhat a műsorról az animációs válogatás sem, hiszen továbbra is ez az észt filmipar nemzetközi szinten legsikeresebb ága, egyetlen év sem múlik el jelentős külföldi elismerés nélkül. Az animációs blokkban nagy nevek mellett ígéretes fiatal tehetségek is bemutatkoznak.

vehir.hu
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.