Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Június 26-ig várja a látogatókat a Tavaszi Tárlat

2016. május 7. 21:08
Megnyitotta kapuit a Csikász Galériában a Veszprémi Tavaszi Tárlat, a Gizella Napok Művészeti Fesztivál kiemelkedő eseménye. A hagyományosan megrendezett tárlat a TURISTA címet kapta.

A turisták, akik megérdemlik ezt a nevet, abszolút mesterei a minden szilárd felolvasztása és minden kötöttség eloldása művészetének. Ami elsősorban jellemzi őket: nem tartoznak ahhoz a helyhez, amelyet éppen felkeresnek; megvalósítják azt a csodát, hogy a megfelelő helyen vannak, anélkül, hogy a helyükön volnának.

írja Zygmunt Bauman. A tárlatot Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Úgy véli, a tematika rendkívül sok értelmezési lehetőséget kínál, sokatmondó és izgalmas, utazásaink során ugyanis nem csak rengeteg megfizethetetlen élménnyel, hanem szélesebb látókörrel, nyitottsággal és szabad gondolatokkal is gazdagodunk s ezt az áldásos állapotot bőségesen lehet kamatoztatni az alkotásokban.

Porga Gyula, városunk polgármestere arról beszélt, hogy veszprémiként hisz a találkozások erejében, polgármesterként pedig igyekszik megteremteni a lehetőséget rá. Egy összművészeti fesztivál pedig ideális terep új ismertségek kötésére.

Hegyeshalmi László, a Művészetek Házának igazgatója elmondta: a rendezvény célja, hogy minél teljesebb áttekintést adjunk a város és a megye tájegységeihez kötődő, itt élő és alkotó képző-, ipar-, és fotóművészek (vizuális alkotóművészek) munkásságáról.

A régióban egyedülálló kiállítás szakmai megmérettetést jelent a művészeknek, egymás munkáinak megismerését, s a személyes találkozás lehetőségét is magában hordozza. A kiállítás a legkülönbözőbb technikákat vonultatja fel, festmények, grafikák, plasztikák, szobrok mellett a legmodernebb technikák is jelen vannak, mint a kompjúter-printek, illetve digitális video művek is.

A kiállításra 116 művész több mint 220 alkotással jelentkezett.

A köszöntők után a művészek díjazása következet.

A Nívó díjat az önkormányzat nevében Porga Gyula adta át Farkas Imrének. A VKSZ Zrt. által felajánlott díjat Temesvári Balázs nyújtotta át Dózsa-Borbély Bélának. A Herendi Porcelán Manufaktúra által felajánlott díjat Deli Anett nyerte el, átadta Dr. Simon Attila a manufaktúra vezérigazgatója. A Prospektus Nyomda díját Szentendrei Zoltán ügyvezető igazgatója adta át Gáspár Balázsnak. Ötvös asztal kitüntetésben részesült Ézsiás István. A Rope-Vill Kft. által felajánlott díjat Németh Róbert nyújtotta át Sós Gergőnek. Idén egy új díj is átadásra került, melyet egy inkognitóját megőrizni vágyó magánszemély ajánlott fel, így civil támogatói díjra keresztelték. Aki pedig kapta: Feledy Gyula Zoltán. A Képzelet Művészellátó Kft. díjában Áfrány Gábor részesítette Farkas Istvánt. A Veszprémfest díját Boros Viola kapta. Neubauer Edit a Villa Medici díját adta át Kiss Annának és Babits Dorottyának. A díjeső zárásaként a Művészetek Háza díját adták át, amely egy a következő Tavaszi Tárlatig megvalósuló önálló kiállítás lehetősége. Aki elnyerte: Hatala Péter.

A megnyitót színesítette a Gizella Nőikar és DJ Titzkrisztián.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.