Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Közel negyven előadással várja a nyarat a Pannon Várszínház

2016. május 17. 12:13
A Pannon Várszínház nyári szezonra tervezett programjairól számoltak be kedden.

Vándorfi László, igazgató-rendező elmondta, körülbelül negyven, túlnyomóan szabadtéri előadást terveznek a nyárra. A társulat változatlanul példás együttműködése az alsóörsi városvezetéssel idén is számos fellépést tesz lehetővé mind a Strandszínházban, mind az Alsóörsi Amfiteátrumban.

Vándorfi LászlóVándorfi László

Utóbbi egy július hatodikai premiernek is helyet biztosít: a Mária Evangéliuma című rockopera Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi rendezésében gazdag zenei világgal, kiváló szövegekkel, fordulékonysággal kecsegtet, a szakralitás mellett pedig az anya gyermeke iránt érzett szeretete és a nő sokat vitatott szerepe hangsúlyt kap.

A Pannon Várszínház arra is igyekszik odafigyelni, hogy minden korosztályt megszólítsanak, így a Strandszínház délelőtt gyermekelőadásokat állít színpadra, július 22-én, este pedig az Egy bolond százat csinál című zenés vígjátékot.

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere is kiemelte a Pannon Várszínház és a község jó viszonyát, egyben kijelentette, ennek az együttműködésnek jövője van. Ezúttal is a jól bevált helyszíneken fog játszani a társulat, a vízpart, a természet közelsége és a csillagos ég pedig remélhetőleg emelik az előadás fényét és különleges atmoszféráját.

Fotó: www.hangvilla.comFotó: www.hangvilla.com

A társulat színészei Alsóörs mellett Ajkán, Fehérvárcsurgón, Balatonakaliban és a magyar tenger déli partján, Balatonlellén is megörvendeztetik majd a közönséget, de egy új helyszínen is bizonyíthatnak: Pápán az Esterházy-kastélyban.
Az elmúlt években Veszprém kissé háttérbe szorult, de idén nagy örömmel tér vissza a társulat az egykori várbörtön udvarára, ahol a klasszikussá vált zenés játékot, A padlást, illetve Máté Péter és S. Nagy István közösét, az Egy darabot a szívemből című darabot mutatja majd be.

Az alábbi nyári előadásokra már jegyek válthatók:

  • Veszprém - Várbörtön udvara (esőhelyszín: Hangvilla): július 29. (péntek) 20:30 - A Padlás,
    július 30. (szombat) 20:30 - Egy darabot a szívemből
  • Alsóörs - Strandszínház: július 22. (péntek) 21:00 - Egy bolond százat csinál
  • Alsóörs - Amfiteátrum (esőhelyszín: Sportcsarnok): július 6. (szombat) 20:30 - Mária evangéliuma
  • Ajka - Strandszínház: augusztus 13. (szombat) 20:00 - A dzsungel könyve
Szabó Virág
további cikkek
Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Petőfi Színház Az érzelmeket vették célkeresztbe a Veszprémi Petőfi Színháznál. Eltalálták. Pénteken délután hivatalosan az első napjával, valójában a nulladik nap után már a másodikkal vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől Lélekig Fesztiválja. Magyar kuriózumként a veszprémi teátrumnak ezúttal is sikerült a programjával a színházat tágabban értelmezni a színjátszásnál, olyan társadalmi üzenetek közvetítőjeként léptek fel, amelyek mindenkit érintenek, nemtől, kortól, vallástól, szociális helyzettől függetlenül. ma 9:00 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. 2024. április 17. 13:29 Élet és halál kérdése a színpadon Élet és halál kérdése a színpadon Anat Gov: Happy Ending című drámáját mutatja be pénteken a Veszprémi Petőfi Színház. Az onkológián játszódó történet saját elmúlásukkal szembesíti a szereplőket – és a nézőket. 2024. április 11. 21:54 VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! Petőfi Színház VII. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja áprilisban Veszprémben! 2024. április 19-20-21. között hetedik alkalommal várja az érdeklődő közönséget a Veszprémi Petőfi Színházban a szíveket, lelkeket feltöltő, aktuális problémákat a színház- és társművészetekkel feldolgozó, segítő, tükröt tartó Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja. 2024. április 10. 11:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.