A tudósok szerint a jelenlegi helyzetben etikátlan lenne a játékok megtartása - írta a BBC. A zika járvány egy éve tört ki Brazíliában, de mára a világ több mint hatvan órszágába elterjedt. Habár a zika tünetei jellemzően enyhék, a magzatokra káros hatással van, kóros kisfejűséget okozhat, és bizonyos esetekben a felnőttek esetében is veszélyes lehet, halálos idegrendszeri összeomlást okozhat.
A nyílt levelet 150 nemzetközileg elismert tudós írta alá, köztük a világ legrangosabb egyetemeinek - Oxford, Harvard, Yale - professzorai is. Rámutattak: a brazil kormánynak a vírust terjesztő szúnyogok írtására tett kísérletei megbuktak, az ország meggyengült egészségügyi rendszere nem képes kezelni a helyzetet, ez pedig jó ok arra, hogy elhalasszák - vagy máshol rendezzék meg - a nyári olimpiai játékokat.
"Ez egy szükségtelen kockázatvállalás, hiszen több mint félmillió külföldi érkezik a világ minden tájáról Brazíliába a játékok idején, akik potenciális hordozói lehenek a vírusnak, hogy hazatérve olyan helyeken is terjesszék azt, ahol még súlyosabb válságot okozhat." A levélben a legnagyobb kockázatként azokat a szegény országokat jelölték meg, amiknek az egészségügyi ellátórendszere nem lenne képes felvenni a harcot a vírus terjedése ellen.
A WHO ugyanakkor egyértelművé tette: nem kezdeményezik a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál az olimpia elhalasztását, mert az "jelentősen nem befolyásolná" a vírus terjedését.