Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Feltételezett terroristákat fogtak el Németországban

2016. június 2. 15:31 // Forrás: mti
Őrizetbe vettek csütörtökön Németországban három feltételezett iszlamista terroristát.

A szövetségi legfőbb ügyészség a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve közölte, hogy őrizetbe vettek egy 25, egy 27 és egy 31 éves szír állampolgárt Baden-Württemberg, Brandenburg, illetve Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, házkutatást tartottak otthonukban és kezdeményezték a francia hatóságoknál egy negyedik, 25 éves szír állampolgár kiadatását.

A nyomozás eddigi megállapításai szerint a négy férfi az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nevében terrortámadást akart elkövetni Németországban.

Ezért bűncselekmény közös elkövetésében való megállapodással gyanúsítják őket. A közleményben kiemelték, hogy nincsenek arra utaló adatok, hogy a gyanúsítottak hozzákezdtek volna tervük megvalósításához.

A terv alapján Düsseldorf belvárosában a csoport két tagja robbanóövvel öngyilkos merényletet hajtott volna végre, majd további merénylők minél több járókelőt próbáltak volna megölni lőfegyverekkel és robbanószerkezetekkel. A tervek megvalósításához azért nem fogtak hozzá, mert egyikük február 1-jén Párizsban vallomást tett a francia hatóságoknak. A négy férfi közül kettő 2014 elején Szíriában csatlakozott az IÁ-hoz, és a szervezet vezetésétől azt a megbízást kapták, hogy hajtsák végre a düsseldorfi merényletet. Ezzel a szándékkal 2014 májusában együtt Törökországba távoztak, majd 2015 júliusában szétválva továbbutaztak Görögországon keresztül Németországba.

A csoport harmadik tagját legkésőbb az idén januárban rávették arra, hogy csatlakozzon hozzájuk, és ugyancsak januárban felvették a kapcsolatot a negyedik taggal, aki az IÁ vezetésének utasítására már 2014 októberében Németországba érkezett, hogy részt vegyen a merényletben. Az ő feladata a robbanóövek elkészítése lett volna. Az illető 2013-ban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának, az an-Nuszra Frontnak készített robbanóöveket és gránátokat. A csoport három tagját külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal, a negyediket terrorista szervezet támogatásával is gyanúsítják.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. 2024. április 16. 9:11 Magyar titkosszolgálati jelentés: a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár Magyar titkosszolgálati jelentés: a migráció kiemelt terrorveszéllyel jár A migráció kiemelt terrorveszéllyel jár, ezt a napokban részben nyilvánossá vált titkosszolgálati jelentés mindenki számára világossá teszi - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. 2023. november 6. 11:47 Két magyar kislány is van a Hamász túszai közt Két magyar kislány is van a Hamász túszai közt A külügy megerősítette, hogy egy nyolc és egy tizenötéves kislányt is elrabolt a palesztin terrorszervezet. 2023. október 26. 14:56 Lehet, hogy a kormány szervezte meg Magyarország elleni legnagyobb terrorcselekményt? történelem Lehet, hogy a kormány szervezte meg Magyarország elleni legnagyobb terrorcselekményt? Szerdán hajnalban 0:15 perckor volt éppen 92 éve annak, hogy a biatorbágyi vasúti viadukton egy hangos robbanás történt, pár másodperccel később pedig egy újabb, amikor a hídon haladó vonat mozdonya felrobbant a mélybe történő becsapódás után. Ez volt Magyarország XX. századi történetének legnagyobb terrorcselekménye, amit számos rejtély övez még mindig, többek közt az elkövető valódi kilétét is megkérdőjelezik sokan. 2023. szeptember 12. 21:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.