Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghalt Muhammad Ali

2016. június 4. 7:07 // Forrás: BBC
A világhírű boxoló 74 éves korában hunyt el.

A korábbi nehézsúlyú világbajnok, a világ egyik legismertebb sportembere az Arizona állambeli Phoenixben, kórházban hunyt el, ahová csütörtökön szállították be - írja a BBC. Légzési nehézségekkel küzdött, állapotát Parkinson-kór súlyosbította.

A Cassius Marcellus Clay néven született Ali hírnevét azzal alapozta meg, hogy 1960-ban megnyerte az olimpiát félnehézsúlyban. Ezután kezdte meg profi karrierjét, és a ringben a valaha volt legnagyobbá vált. Első világbajnoki címét 1964-ben szerezte, amikor legyőzte a mindaddig veretlen Sonny Listont - ekkor mindössze 22 éves volt -; később pedig ő lett az első boxoló, aki három különböző alkalommal is meg tudta szerezni a nehézsúlyú világbajnoki címet. 1981-ben vonult vissza, 61 meccséből 51-et megnyert, 37-et kiütéssel.

"Lebegj, mint a lepke, és csípj, mint a méh!"

Ali nyilaktozataiban épp olyan kemény és határozott volt, mint a ringben. A sport világán kívül azonban polgárjogi aktivista és költő is volt, aki átlépte a sport, a rassz és a nemzetiség jelentette korlátokat. Amikor egyszer megkérdezték tőle, mit szeretne, hogyan emlékezzen rá az utókor, azt mondta: "olyan emberként, aki soha nem árulta el az övéit. De ha ez túl sok, akkor csak egy jó boxolóként. Azt se bánom, ha nem említitek meg, hogy milyen jól néztem ki".

Eredeti nevét akkor cserélte le, amikor felvette az iszlám hitet. Harcos pacifistaként 1967-ben ellenezte a vietnámi háborút, amiért kemény kritikákat kapott Amerikában. Amikor megtagadta a behívót, megfosztották világbajnoki övétől és eltiltották a boxolástól. Amikor négy évvel később visszatért a ringbe, a boxtörténet három legemlékezetesebb meccsén bizonyította képességeit, és lépett véglegesen a legnagyobbak közé. Karrierje végül 1981-ben ért véget, miután Larry Holmes és Trevor Berbick is megverte.

"Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből."

Már visszavonulása után nem sokkal pletykálni kezdtek Ali egészségi állapotáról, beszéde és járása nehézkesebbé vált. Miután Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, Ali folytatta nyilvános szerepléseit, és rendszerint meleg fogadtatásban részesült, bármerre járt. 1996-ban ő gyújtotta meg az atlantai olimpia lángját, 2012-ben Londonban pedig ő hordozta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság zászlaját a nyitóünnepségen.

A család nyilatkozata szerint temetése szülővárosában, a Kentucky állambeli Louisville-ben lesz.

"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."

vehir.hu
további cikkek
Böde-Bíró Blanka gyermeket vár kézilabda Böde-Bíró Blanka gyermeket vár Böde-Bíró Blanka, az FTC-Rail Cargo Hungaria, valamint a magyar kézilabda-válogatott csapatkapitánya gyermeket vár. tegnap 21:20 A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai Árpádra, a Lovassy László Gimnázium egykori tanárára, 1956-os mártírra emlékeztek halálának 67. évfordulóján csütörtökön a Megyeház téren. tegnap 20:12 Egy hónapos eltiltás a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapat játékosainak és edzőinek kézilabda Egy hónapos eltiltás a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapat játékosainak és edzőinek A Magyar Kézilabda Szövetség etikai és fegyelmi bizottsága súlyos büntetéseket szabott ki a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatára a játékosoknak és az edzőknek a Debrecen elleni novemberi találkozón tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt. A kezdőcsapat tagjait, illetve a vezetőedzőt és a másodedzőt február 10-ig eltiltotta. tegnap 15:46 Közel 20 ezren fordultak influenza tüneteivel orvoshoz a múlt héten egészség Közel 20 ezren fordultak influenza tüneteivel orvoshoz a múlt héten A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2024. december 30. és 2025. január 5. között az országban 19 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett heti jelentésében. tegnap 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.