Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

STÉG – Balatoni életérzés és underground kultúra találkozása

2016. június 14. 10:06
Új blog indul honlapunkon a STÉG zászlója alatt, folyamatosan frissülő információkkal a legfrissebb termékekről vagy éppen a kulisszák mögött zajló történésekről. Ráhangolódásként azt is elmondjuk, mit kell tudni a STÉG-ről, és hogy miért ismeri őket minden tinédzser az országban… és sok esetben a szüleik is.

Azt már mindenki tudja, akit a gördeszkás világ bármilyen szinten megérintett, hogy van egy STÉG. Azt is, hogy Veszprémből indult. Azt is, hogy erős finomítással is fura neve van. De hogy mi a sztori a veszprémi központú STÉG mögött, azt kevesen!

De a történelmi részletekről később.
Vevőink nagy része nem is élt még, amikor nyitottunk, ezért valószínűleg – legyünk őszinték – annyira érdekli őket történelmünk, mint a segesvári csata apróbb részletei.

Lényegesebb elmondani, miért tartjuk fontosnak a mai napig, hogy a legtöbb gördeszka versenyen személyesen jelen legyünk, hogy miért akarjuk a veszprémi Expresszót támogatni kifulladásig, miért vagyunk Utcazene Fesztivál rajongók, miért lógunk minden évben a VOLT-on, és miért látogatunk el évente kétszer Berlinbe és néha Barcelonába… vagy hogy miért importálunk olyan brandeket, amiket máshol nem lehet megtalálni.

Legfőbb célkitűzésünk, hogy az underground kultúrát támogassuk jelenlétünkkel vagy segítségünkkel. Veszprém még mindig egy alapvetően underground hely.
Talán már változott, hígult, és az utcán járva jellemzőbb a telefonokból kiabáló trap … de nem is tisztünk a többség (sekélyes) zenei ízlését vagy öltözködési szokásait követni .
Sokkal jobban tudunk annak örülni, ha megmarad egy kis közösség, amelynél a zenei határok nem az aktuális tini trendnél állnak meg, hanem akik nyitottak, és adott esetben kiülnek gitározni vagy összejárnak próbatermekbe. Akik nem csak Halott Pénz legutóbbi koncertjére mennek el (bár még az is jobb a kijelző magányos bámulásánál), hanem a következő feltörekvő zenekart is megnézik.

Másik célkitűzésünk, hogy az egyen H&M boyok és girlök világába egy kis változatosságot tudjunk hozni. Itt jön a képbe, hogy a legutóbbi Vans lépődet talán nálunk vetted… ha nem, az hiba! J

Megkeressük azokat a márkákat, amelyek a gördeszkázáshoz köthetőek, és figyeljük őket... jó előre. Amint látjuk, hogy Berlinben működik, és közeledik hozzánk is, el tudjuk hozni Nektek!

Vans-et 1994-ben kezdtünk el forgalmazni a Stég elődjében… Utána hamar jött a No Fear márka. Amikor még senki nem tudta, miért van olyan márka, hogy ÉS, mi már akkor kapcsolatban voltunk velük. Jött a Home Boy és a STÜSSY, majd váltottunk egy nagyot és a Sherpa korszakkal párhuzamosan elindítottuk a prémium kategóriát az Oakley szemüvegekkel, amit azóta sem tudott letaszítani egyetlen brand sem – mert tartja a prémium minőséget.
Elhoztuk a DGK sapikat és pólókat Európa nagy része előtt, és Veszprémben őshonos az ExpeditionOne is, amely eddig a legjobb chinopanteket gyártja.
A Vans most sláger lett, ha ezt nem kezelné óriás szeretettel, akkor megtaláljuk azt a márkát, ami Rátok vágyik, nem veszi túl komolyan magát és támogatja azt a közeget, amit el akar érni.

De vissza egy kicsit a történelemhez.

1995-ben döntési helyzetbe kerültünk. 12 négyzetméterről 100 négyzetméterre kellett költözni.
Amikor megláttuk az üres és hatalmas üzletet, mindenki megijedt… hogyan fogjuk ezt megtölteni áruval és tartalommal?
Utóbbira a válasz a fejemben volt, de előbbin hezitáltunk. Aztán hirtelen felötlött bennem a nagy szerelem: a Balaton.
Vízpartiak vagyunk? Igen! (Majdnem)
Valamivel osszuk fel a nagy teret. Valami ösvénnyel, járdával, csapással… vagy egy… emelvénnyel.
Balatoniak vagyunk?
Igen!
Mi az a szó, amit szeretsz kimondani, ha a Balatonra gondolsz?
Nekem a Stég. Az pedig egy emelvény… egy járda.
Ki tudják mondani idegenek?
Igen.

Ennyi volt a név.
Az első design azt követte is. Balatonfüredről vörös köveket hoztunk. Az Alföldről nádszövetet a falra, és eredeti kézi készítésű halászhálót a plafonra. Tervben volt a csónak a falra, ám mire megvalósíthattuk volna, meguntuk az egész stég enteriőrt… és váltottunk. A név és a Balaton szeretete persze maradt.

A webshopok és a plázák előretörésével azonban a veszprémi üzlet helyzete is nehezebbé vált… a számadatok alapján jobban jártunk, mint a skandináv országok legtöbbje, ahol ezek az üzletek gyakorlatilag minden utód nélkül KIHALTAK. Pontosan tudjuk, minek tudható be, hogy mi még élünk.
Nektek. A Ti és sokszor a szüleitek lojalitása az, ami miatt mi még itt vagyunk, és nem kellett akciós pláza bolttá lennünk.
Köszönjük a segítséget és várunk vissza sokszor a veszprémi üzletbe! Hogy miért?
Mert a vásárlás élményét egyetlen webshop sem tudja megadni.

Még több információért kövesd rendszeresen jelentkező blogunkat a vehir.hu-n!

Szöveg és fotók: Jassek Balázs (STÉG)

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.