2017. augusztus 20., vasárnap
István névnap

Négy keréken érkezik a segítség

Augusztus 12-ig lehet még jelentkezni a Hankook Tire Magyarország Kft. Abroncsadományozási Programjára, amely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is támogatni kívánja a társadalom számára fontos szolgálatot végző nonprofit szervezeteket.

A gumiabroncsgyártásban élen járó cég 2012-ben indította útjára a Hankook Értékteremtő Programot, amely egységbe foglalja a vállalat társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységeit az egészségügy, a környezet és az oktatás területén.

A projekt részeként, ugyanettől az évtől kezdve működik a Hankook Tire Abroncsadományozási Programja, amelynek keretében a vállalat az eltelt 4 évben több mint 7000 abroncsot osztott ki mintegy 500 kisebb közhasznú szervezetnek és alapítványnak közel 150 millió Ft értékben. Pályázóik körében ugyanúgy megtaláljuk a Magyar Vöröskeresztet, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát és az Országos Mentőszolgálatot, de olyan kisebb, ám a társadalom számára rendkívül hasznos szolgálatot végző szervezeteket is, mint a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány, a koraszülötteket segítő Cerny Alapítvány vagy éppen megyénkből a Mozgássérültek Balatonfüredi Egyesülete.

„Rengeteg nagyon jó nonprofit szervezet működik Magyarországon, sokuk azonban szinte láthatatlan a társadalom számára. Csendben, sokszor önkéntes alapon végzik a munkájukat, emiatt viszont alig vagy óriási erőfeszítések árán jutnak csak támogatáshoz. Éppen ezért - bár rendkívül fontosnak tartjuk a nagyobb alapítványok munkáját is - a kezdetekhez képest mi ma már egyre inkább ezekre a kis szervezetekre koncentrálunk. Igyekszünk segítséget nyújtani nekik, ahogy ők is segítik a betegeket, az elesetteket, a gyerekeket, védik a környezetet – mondja Roy Katalin, a cég kommunikációs vezetője.

Mivel ezeknek a szervezeteknek a működéséhez elengedhetetlen a jól felszerelt autó – gondoljunk csak a katasztrófahelyszínekre siető kutyás mentőkre vagy a polgárőrségre –, mindig jól jön egy jó minőségű gumiabroncs-garnitúra. És ha már gumiabroncsgyártó cég vagyunk, az a legközvetlenebb és legtisztább, a legjobban nyomon követhető módja a támogatásnak, ha pénz helyett egyből a terméket adjuk oda" – teszi hozzá.

A cég rendszeresen támogatja az Országos Mentőszolgálatot isA cég rendszeresen támogatja az Országos Mentőszolgálatot is

A jó példa egyébként ragadós, azóta többen is belevágtak hasonló kezdeményezésekbe. A Hankook programjának kiterjedtsége és az odaadományozott abroncsok magas száma azonban a mai napig kiemeli őket a sorból – s talán ezért is tud olyan népszerű lenni. „Általában március-áprilisban indul a pályázati időszak, de már jóval előtte kapjuk a telefonokat, hogy mikor fog indulni a program, illetve lesz-e változás a pályázati feltételekben” – meséli Roy Katalin.

Ezt illetően amit fontos tudni: pályázni a www.hankookadomany.hu weboldalon keresztül lehet legfeljebb 12 darab, azaz összesen 3 garnitúra Hankook gumiabroncsra a szervezet saját tulajdonában lévő gépkocsikra. A sikeres pályázat feltétele mindössze annyi, hogy a pályázó szervezetek közhasznú vagy alapítványi, közalapítványi vagy egyesületi formában működjenek, és az alábbi tevékenységek valamelyikét lássák el:

  • környezetvédelem és ehhez kapcsolódó oktató tevékenység,
  • természetvédelem és ehhez kapcsolódó oktató tevékenység,
  • tájvédelem és ehhez kapcsolódó oktató tevékenység
  • fenntartható fejlődés és ehhez kapcsolódó oktatótevékenység
  • gyermekek idegen nyelvi oktatása
  • gyermekek biztonságos közlekedés oktatása
  • rászorulókat támogató szervezetek
  • gyermek-, és koraszülött mentés vagy szállítás
  • bűnmegelőzés, önkéntes rend- és katasztrófavédelmi tevékenység

A pályázatban nem kizáró ok, ha egy szervezet korábban már kapott adománycsomagot. „Korábban élt egy szabályunk, hogy csak kétévente pályázhatott ugyanaz a szervezet, időközben ezt viszont eltöröltük. Sokan évente több 10 ezer km-t is megtesznek a tevékenységük során, ami alatt még a legjobb gumiabroncs is elhasználódik és szükség lesz egy újabb adagra.”

Ha valakinek tehát segítségre lenne szüksége, a Hankook Tire Magyarország Kft. augusztus 12-ig még várja a jelentkezőket. A pályázókat a cég szeptember 9-ig a jelentkezéskor megadott e-mailben értesíti az elbírálás eredményeiről, a nyertesek pedig a Hankook Tire rácalmási gyárában vehetik majd át az abroncsokat előre egyeztetett időpontban, legkésőbb 2016. október 28-ig.