Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Bor ❤ Balaton

2016. augusztus 6. 22:24
Borlovag-avatással nyitották meg szombaton a Balatonfüredi Borheteket.

A szombat kora esti hivatalos megnyitó ünnepségen Bóka István, Balatonfüred polgármestere kifejtette: a borhetek egyik fő célja, hogy felhívják a figyelmet a borvidék zászlóshajójára, az olaszrizlingre; illetve hogy az igényességet és a szakmaiságot szem előtt tartó gasztronómiai fesztiválon minél több fogyasztó találkozzon a borosgazdákkal.

dr. Bóka Istvándr. Bóka István

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kulturált borfogyasztás mellett foglalt állást. Beszámolt róla, hogy miközben a szigorú hatósági kontrollnak köszönhetően csökkent a gyenge minőségű import borok behozatala, a hazai termelők által előállított bormennyiség 2015-ben 40%-kal nőtt az előző évhez képest. A magyarok évente 30-32 liter bort fogyasztanak, „ami szerencsére növekvő tendenciát mutat.”

Nagy IstvánNagy István

Az államtitkár reagált a Bóka István által ismertetett helyzetképre, mely szerint az idei szőlőtermést szinte teljes egészében elverte a tavaszi jégeső. Nagy István kijelentette, hogy a termelők ezúttal is számíthatnak az agrár-kárenyhítési rendszer nyújtotta juttatásokra.

A megnyitó ünnepségen átadták a város borának járó elismerést, ami 2016-ban a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Széchenyi Ferenc Tagintézménye nyert el 2015-es évjáratú olaszrizling borával. A díj átadása után a borlovagrend új tagokat avatott.

A Balatonfüredi Borhetek programsorozata augusztus 6. és 28. között várja a borbarátokat a Tagore sétányra, ahol a hétfők és keddek kivételével minden este zenei fellépők szórakoztatják a közönséget.

vehir.hu
további cikkek
Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton futás Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés. 2024. március 20. 19:52 Rockzene történelmi környezetben Rockzene történelmi környezetben Harmincnál is több zenekar ad élő koncertet az idei Rock Palota Fesztiválon, amelyet június 14-én és 15-én rendeznek meg Várpalota történelmi központjában, a Thury-várnál. A kétnapos, ingyenes rockzenei rendezvényen olyan országos hírű bandák is fellépnek, mint a Mobilmánia vagy épp az Akela. 2024. március 19. 9:34 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson szabadidősport Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő téli Balaton-átúszás idei megmérettetésén három plusz egy távon is elindulhattak a versenyzők. 2024. március 2. 21:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.