Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Német cég nyit munkaközvetítői irodát Veszprémben

2016. szeptember 8. 12:54
Németország egyik vezető cége, az épület-, a tengeri és az ipari technológia élén járó R+S Group veti meg a lábát hamarosan városunkban munkaerő közvetítés céljából.

A Frankfurttól 100 kilométerre található, fuldai székhelyű vállalat ma Németország egyik legkomolyabb elektrotechnikával, épület, tengeri és egészségügyi technológiával foglalkozó cége, amely 1988-as alapítása óta folyamatosan növekedett – ma már mintegy 3400 munkavállalót foglalkoztatnak. A vállalkozás több mint 20 telephellyel rendelkezik Németország egész területén, de megtalálható hajózási technikákban jártas leányvállalatuk Amerikában, Philadelphiában is. Ügyfeleik elsősorban az ipar területéről kerülnek ki, akik számos szolgáltatás közül választhatnak, a jól végzett munkának köszönhetően pedig a cég éves szinten 400 millió eurót meghaladó forgalmat bonyolít le.

Az oktatóteremAz oktatóterem

Három évvel ezelőtt aztán a Németországban kialakult nagymértékű szakemberhiány ellensúlyozásából az R+S csoport figyelme Kelet-Európa felé irányult. Létrehoztak egy beiskolázási központot Szerbiában, Újvidéken, s azóta vállalatuknál folyamatosan zajlik a szerb szakképzett munkaerő toborzása a német munkaerőpiacra. A pozitív tapasztalatok – több mint 200 új foglalkoztatottat sikerült elérni – láttán pedig úgy döntöttek, hogy további telephelyeket létesítenek Lengyelországban, Horvátországban, Szerbiában és Magyarországon.

Az első ilyen központ nálunk Veszprémben nyílhat meg a Budapest út 89. szám alatt, amelyet csütörtökön az idelátogató Markus Röhner vezérigazgató és Matthias Predojevic ügyvezető járt be, valamint a központ kapcsán tárgyalásokat folytattak az ügyviteli és jövőbeli együttműködő partnerekkel is. Az iroda hivatalos megnyitójára ugyan egy kicsit még várni kell, az azonban már most is kiderült, milyen célzattal hozta azt létre a német anyacég.

A fő cél, hogy megfelelő szakembereket integráljanak cégcsoportjukba.

Markus Röhner, Matthias PredojevicMarkus Röhner, Matthias Predojevic

Ehhez olyan szakemberek jelentkezését várják, akik már rendelkeznek 3-5 éves szakmai tapasztalattal elsősorban a villanyszerelés, a fűtés- és hűtéstechnika, a hegesztés, az elektromos kapcsolóberendezések működtetése, az elektrotechnika területén. A jelöltek Dióssy Péternél, a cég magyarországi kapcsolattartójánál tudnak pályázni az állásokra egy szakmai önéletrajzzal, ami után egy személyes beszélgetésen vesznek részt az irodában, ha pedig minden feltételnek megfelelnek, bekerülhetnek a programba.

A nyertes pályázóknak az R+S biztos munkahelyet és határozatlan idejű német munkaszerződést kínál munkavállalóinak. Éppen ezért a pályázat feltétele minimum a hétköznapi kommunikációhoz szükséges nyelvtudás. Ezt követően a kiválasztott jelöltek 4-5 hónapos nyelvi kurzuson vesznek részt még Magyarországon, ami alatt fejleszthetik a nyelvtudásukat a munkakörüknek megfelelően, majd a cég hivatalosan is dokumentálja, hol helyezkedhetnek el.

Dióssy Péter elmondta, egész nap zajlottak a tárgyalások a lehetséges együttműködő partnerekkel: főként könyvelőcégekkel, ügyvédi irodákkal, olyan nyelviskolákkal, akik már kialakult infrastruktúrával és komplett tananyaggal rendelkeznek.

Markus Röhner és Matthias Predojevic bizakodóak a jövőt illetően, és úgy látják, Veszprémben szerteágazó lehetőségek sora vár rájuk. Elképzeléseik szerint a következő egy éven belül már 80-100 új kollégát köszönthetnek majd a köreikben, de a mennyiség helyett elsősorban mégis csak a minőségre törekednek.

Bertalan Melinda
további cikkek
Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Város és vállalkozások, együtt, egymásért Város és vállalkozások, együtt, egymásért Három ínséges év után idén már konszolidálódni látszik a hazai gazdaság helyzete, amit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is szeretne felpörgetni azzal, hogy több területen és folyamatos jelleggel nyújt segítséget a hazai vállalkozóknak. Csütörtök este a VOSZ Veszprém vármegyei szervezete tartotta meg aktuális taggyűlését és fórumát, ahol az is elhangzott, milyen szimbiózis van az önkormányzat és a helyi vállalkozók között. 2024. március 22. 10:37 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.