Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Külön indul az Együtt 2018-ban

2016. szeptember 24. 17:24 // Forrás: mti
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja önálló listát állít a 2018-as országgyűlési választásokon - erről döntött egyebek mellett az ellenzéki párt harmadik küldöttgyűlése szombaton Budapesten.

Az MTI-nek eljuttatott határozat szerint a magyarok "elvesztették hitüket a részvételi demokráciában", csalódtak, mert a politikusok pártállástól függetlenül hazudtak választóiknak, és nem vállalták a felelősséget a tetteikért. Hozzátették: az ország 2016-ra "egy szűk, saját zsebére dolgozó csoport foglya lett". A korrupciót a rendszer alapjává tevő kormányzat "tudatosan veszi el a javainkat, a jogainkat és a jövőnket". Hatalmuk a gyűlöletkeltésen alapul, különbséget tesznek ember és ember között, embertársaik nyomorúságával szemben érzéketlenek. Az ország történelmi barátaival szembefordulnak, keleti hatalmaknak udvarolnak - írták.

Az Együtt szerint 2018 után demokratizálásra, jóléti fordulatra, oktatási szemléletváltásra és nyugatos politikára van szükség. A küldöttgyűlés a 2018-as győzelem érdekében 9 pontban határozta meg a párt politikáját - olvasható a párt politikájáról és a 2018-as választási felkészülésről szóló határozatban.

Eszerint egy új alkotmány konszenzusos megalkotására kérnek mandátumot a választóktól. Szemléletváltást sürgetnek az oktatásban minden szinten, "több pénzt és szaktudást, kevesebb politikát" ígérnek. Alkalmassá szeretnék tenni az egészségügyi ellátást, a szociális juttatásokat és a nyugdíjrendszert a következő generációk támogatására, csökkentenék az egyenlőtlenségeket, újraindítanák a modernizációt és a polgárosodást. Az ellenzéki párt álláspontja szerint előtérbe kell helyezni a nyugati szövetségi politikát a "keletre tekintő onnan elnyomást és korrupciót eltanuló rezsimmel szemben".

Az Együtt lehetségesnek tartja a győzelmet, úgy látják, létre lehet hozni a mostani kormány leváltásához szükséges koalíciót. Ugyanakkor a párt szerint ez csak akkor lehetséges, ha garanciát tudnak adni a választóknak arra, hogy "a kormányváltás egyben megújulást is hoz".

A határozat szerint a küldöttgyűlés arról határozott, hogy a megújulásért a párt önálló listát állít 2018-ban, mert szerintük csak így tudják bővíteni szavazótáborukat. Szintén állást foglaltak az ellenzéki jelöltek előválasztásáról: álláspontjuk szerint erre szükség van, "mert lehetővé teszi, hogy a legrátermettebbeket tiszta versenyben válasszák ki a polgárok". "Csak az lehet jelölt, aki valóban győzni és változtatni akar 2018-ban, és aki semmilyen különalkut nem köt a rezsimmel".

Az Együtt határozata emellett egységes fellépésre sürgeti a parlamenti ellenzéket, hogy "az Országgyűlés mihamarabb változtasson a tisztességtelen és aránytalan választási szabályokon".

vehir.hu
további cikkek
Talpra Magyar Péter, hív a haza! Talpra Magyar Péter, hív a haza! Mivel a rendszer megdőlt péntek délután három órakor az Andrássy úton, ahol egy nagyobb pedagógustüntetésnyi ember gyűlt össze – majd sétált tovább egy része Karácsony "Gelgőre" - a belbudai Petőfi-imitátor zászlóbontásán, ezért ez már nem is publicisztika, csupán egy lábjegyzet Magyar Péter bestseller életművén.   2024. március 18. 14:59 Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének a budapesti Fidesz Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán. 2024. március 14. 18:47 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. 2024. március 1. 13:30 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben választás 2024 Porga Gyulával az élen és több új képviselővel folytatná a kormánypárt Veszprémben Porga Gyula negyedik alkalommal is megméretteti magát a polgármesterségért, a következő önkormányzati ciklusra pedig konkrét stratégiája is van a Veszprémet 2010 óta irányító városvezetőnek. A hivatalos bejelentésre szerda délután került sor, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség beelőzve az összes ellenzéki csoportosulást, megnevezte azt a tizenkét képviselő-jelöltet is, akik az egyéni körzetekben indulnak majd. A jelöltek közt több új név is szerepel, néhányan viszont az eddigi képviselőtestületből befejezik az ilyen jellegű politizálást. 2024. február 28. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.