Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezer év emlékei – új alkotások Veszprémben

2016. szeptember 28. 16:18
Három új, közterületen elhelyezendő alkotással gazdagodik a következő hónapokban városunk.

Zrínyi Miklós szigetvári várkapitány és társainak hősies helytállásának 450. évfordulója alkalmából a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság igyekszik bevonni a megemlékezésbe azokat a településeket, amelyek történetében az 1566-os évben jelentős esemény történt. Így került képbe a veszprémi vár is, ahol egy emléktáblát helyeznek el az 1566. évi első visszafoglalásában elesett katonáknak is méltó emléket állítva. A tábla teljes költségét az emlékbizottság, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma fedezi. A tábla a Hősök kapuja előtti középkori várfalon lesz, megtervezésére és elkészítésére Diénes Attila szobrászművészt kérték fel.

Emléket állítanak a II. világháborút követően a városból elhurcolt azon ártatlan áldozatoknak is, akiket ítélettel, vagy anélkül a megszálló szovjet csapatok, a magyar kollaboránsok hathatós közreműködésével, a nemzetközi jogot is felrúgva a Szovjetunióba szállítottak és ott embertelen körülmények között kényszermunkatáborokban dolgoztattak. Pontos számok napjainkig nem állnak rendelkezésre, de az eddigi ismeretek alapján a Veszprémből elhurcoltak száma 600-800 főre tehető. Az áldozatok egy részét mindenfajta ítélet nélkül úgynevezett malenkij robotra vitték. Más részüket szovjet katonai bíróságok, szovjet törvények alapján ítéltek halálra, vagy hosszú évekre javító-nevelő kényszermunkatáborra és örökös száműzetésre a Szovjetunió területére.

Sokan már útközben, többségükben a rabságban töltött évek során eltűntek, elhunytak. Ők jeltelen sírba kerültek. Az elhunytak és eltűntek hozzátartozóinak nem volt lehetőségük, hogy szeretteik sírjánál leróhassák kegyeletüket. Az emlékmű célja, hogy egyfajta kegyeleti hellyé váljon. Emlékezni és emlékeztetni az áldozatokra azok faji vagy vallási hovatartozásától függetlenül, minden ártatlan áldozat emlékét szolgálja. Az emlékművet a Budapest úton, az SZMT székház előtti parkban helyezik el, a tervezés és elkészítés teljes költségét a SZORAKÉSZ szervezet fedezi. Felavatásának tervezett időpontja: 2016. október 15.

Szent Margitnak is méltó emléket állítanak. Árpád-házi Szent Margit kő talapzaton álló mellszobra a Margit-romok közvetlen környezetében kap majd helyet. A megjelenésében kőhatású, kültéri kerámia műalkotás kislányként ábrázolja a királylányt, abban az életkorban, amelyet itt, Veszprémben töltött 1245 és 1252 között. A szobor teljes magassága körülbelül 180cm, mely két részből: süttői mészkő talapzatból és magából a mellszoborból, a felső részből tevődik össze. Az alkotást Túri Török Tibor Keszthelyen élő szobrászművész ajánlotta fel, a talapzat valamint a terveknek megfelelő környezeti kialakításnak bruttó 500 ezer forintos költségét az önkormányzat biztosítja. A szobor felavatásának tervezett időpontja: 2017. január 18., Szent Margit halálának napja, katolikus naptár szerinti emlékünnepe.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.