Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Lőn világosság?

2016. szeptember 28. 19:56
Egy több önkormányzatból álló konzorcium tagjaként pályázna Veszprém átfogó energetikai modernizáció megvalósítására.

Váratlan lehetőséget kapott az önkormányzat: a Megyei Jogú Városok Szövetségének az elnöke augusztus elején hívta fel a figyelmet egy finanszírozási lehetőségre – amit sürgősségi indítványként tárgyalt csütörtökön a Közgyűlés.

A konzorcium tagjai Kaposvár, Veszprém, Dunaújváros, Nagykanizsa, Tatabánya valamint Zalaegerszeg megyei jogú városok. Ezek a települések együtt vennének részt az ELENA programban (European Local Energy Assistance – Európai Helyi Energetikai Támogatás).

Az ELENA program az Európai Bizottság és az Európai Beruházása Bank (EIB) közös kezdeményezése, ami segítséget nyújt a helyi közösségek számára az energiahatékonyság, a megújuló energiatermelés és a közlekedés területén tervezett beruházások projektfejlesztési munkáinak végrehajtásához, hogy ezáltal minél hatékonyabban vegyenek részt az európai klímavédelmi és kibocsátás csökkentési célok teljesítésében.

A támogatás elnyerésére alapvetően a 30 millió eurós összeghatárt meghaladó beruházási projektek esetében nyílik lehetőség, az ELENA program pedig a támogatás értékének legalább 20-25 szörös nagyságú beruházás generálását várja el a kiválasztott projektektől. Így talán már érthető, miért kell ennyi várost bevonni a konzorciumba.

Lássuk, konkrétan mit remélnek városaink az együttműködéstől! A projekt tartalmazza középületek teljes körű energetikai felújítását (hőtechnikai, gépészeti és világítási felújítása); épületekhez kapcsolódó megújuló energiaforrások telepítését; közvilágítás energetikai felújítását; Smart Grid okos hálózati irányító- és vezérlő rendszer kiépítését, az energiahatékonysági és energiatermelő beruházások (épületenergetika, megújuló energiaforrások, városi közlekedés) működésének koordinálása és támogatása céljából.

Veszprémben a fenti lehetőségek közül a közvilágításhoz, naperőművek létesítéséhez kapcsolódó elképzelést tartják a legjobban hasznosíthatónak.

A projekt előkészítéséhez minden konzorciumi tag nyolcmillió forinttal járul hozzá. Az előkészítési szakaszban egy külső szakértő kidolgozza az energia-modernizációs beruházás koncepcionális elemeit (projektötlet, beruházási koncepció), majd ellátja a pályázattal kapcsolatos teendőket egészen a beadásig.

A nyolcmillió forintot az idei költségvetésben a Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola sportpálya megsüllyedt burkolatának rekonstrukciójától csoportosították át.

Újfajta finanszírozási modellt próbálnak ki a megyei jogú városok – fogalmazott Porga Gyula polgármester. 2020-ig tart az az időszak, amikor vissza nem térítendő támogatásokkal gazdálkodhat az ország, a következő pénzügyi időszakban azonban már csak kedvezményes kamatozású kölcsön áll majd rendelkezésre. Fontos, hogy felkészülten érkezzünk ebbe az időszakba, most kipróbálhatjuk, hogyan működik ez a rendszer. Az is fontos, hogy az energetikai költségeket minél jobban tudjuk csökkenteni. A polgármester hozzátette: nyolcmillió forintból egy modernizációs terv készül majd, ami ez év végéig létrejön, és január-februárban ennek ismeretében döntenek majd arról, hogy ténylegesen részt vegyen-e a város a beruházási projektben.

Gerstmár Ferenc, az LMP képviselője szerint „egy zöld politikusnak mindig kicsit nagyobbat dobban a szíve egy energetikai fejlesztés láttán”, néhány kérdés azonban felmerült. Belefér-e a programba egy naperőműpark az épületekre telepített panelek mellett? A képviselő aggódott amiatt is, hogy a befektetés bedőlhet, ha a partnervárosok meggondolják magukat, és kiszállnak a konzorciumból. Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) szerint célszerű ilyen irányba is elindulni, de kérdés, hogy létezik-e az ELENA programnak lakossági lába, be tud-e kapcsolódni a lakosság például a naperem-fejlesztésekbe? Porga Gyula polgármester válaszában elmondta: minden együttműködés rejt magában kockázatokat, bíznunk kell a partnereinkben. A projekt végrehajtásához minimum négy város kell, most hatan vagyunk a konzorciumban, ha valaki visszalép, még akkor is működhet a projekt, amit a lehető legnagyobb körbe ki kell terjeszteni – sajnos a lakosság egyelőre ebbe nem fér bele.

Az előterjesztést egyhangúlag támogatta a Közgyűlés.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26 Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Komoly kedvezmények várnak a veszprémiekre: új tartalommal töltik meg a Veszprém-kártyát. Erről is döntött a képviselő-testület a januári közgyűlésen.  2024. január 23. 17:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.